Jelenlegi hely

Jön 2025 legnagyobb kecskeméti újdonsága, első Kecskeméti iCon Fesztivál - amit imádni fogsz!

Kecskemét végre megkapta a régóta várt rendezvényt, ami garantáltan felpezsdíti a várost: a Kecskeméti iCon Fesztivál, ahol a legnagyobb ikonikus játékok, előadások és élmények várják a családokat! A május 24-én, három helyszínen a Lánchíd utcai sportcsarnokban, a Planetáriumban és az udvaron, a kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra legszórakoztatóbb programot.

Miért olyan különleges ez a rendezvény?

A kecskeméti iCon Fesztivál egy igazi hiánypótló esemény, amely most először hozza el a városba mindazokat az élményeket, amelyek eddig más nagyvárosokban – például Budapesten, Szolnokon vagy Pécsett – voltak elérhetők, de nálunk még sosem.

A Star Wars-tól a Minecrafton át egészen az fantasy világáig mindenki talál valami érdekeset. Sőt, ami nagyon szimpatikus, hogy a szervezők nem szálltak el a belépő árakkal. Elővételben egy belépő mindössze 2000 forint, 10 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés.

És ha kamaszokkal érkeznétek? Akkor sincs gond: a családijegy elővételben 4 főre, csupán 5500 forint. Valljuk be, ennyiét manapság egy négytagú család egy másfélórás mozifilmet sem nézhet meg– itt viszont egy egész napos, három helyszínes, izgalmas és látványos programkavalkád vár mindenkit.

Nehéz összefoglalni, mert rengeteg mindennel várnak majd. Többek között tematikus negyedekkel, fantasztikus előadásokkal és interaktív programokkal, de két „gamer kölyök” anyukájaként próbálom a legjobb dolgokat megmutatni nektek.

Szuper helyszínek, szuper programok:

Lánchíd Utcai Általános Iskola

Az iskola sportcsarnoka igazi tematikus geek-paradicsommá alakul át a rendezvény idejére.

Star Wars-negyed

A különböző tematikus zónák közül az egyik legizgalmasabb kétségkívül a Star Wars-negyed lesz.

Itt egész nap jelen lesznek különféle rajongói egyesületek, mint például az 501-es Légió, Lázadó Légió, The Force Alliance Magyar Galaktikus Fan Klub és a Mandománia, akik ikonikus Star Wars-jelmezekben vonulnak fel, és valódi filmes hangulatot teremtenek profi díszletekkel. A látogatók fotózkodhatnak a karakterekkel, sőt, azok is beszélgethetnek velük, akiket érdekelne egy-egy klubhoz való csatlakozás. Az SW Group egy igazán látványos, filmes hangulatú installációval készül, míg a Rebo.hu, a Star Wars hírekre szakosodott portál előadásokkal is készül – szó lesz sorozatokról, képregényekről és a galaxis legfrissebb híreiről.

A kisebbeket (és persze a lelkes felnőtteket) a R2D2 mozgóvilág szórakoztatja mozgó robotokkal, míg a kreatív játékállomásokon kicsik és nagyok is elmerülhetnek az alkotásban.

És persze a gyűjtők sem maradnak hoppon: számos árus kínál majd Star Wars témájú szobrokat, plüssöket, LEGO-készleteket és más különlegességeket, amik a fanatikusok szívét biztosan megdobogtatják.

A színpadi programok 10 és 18 óra között folyamatosan izgalmas eseményekkel várnak mindenkit! A napot egy Youtuber találkozó indítja SZU Airsofttal, Vidéki Mannal és Babayagával, majd  13 órától egy Cosplay verseny és utána jön a Rebo.hu kerekasztal beszélgetése, ahol a Star Wars és sci-fi rajongók részesei lehetnek egy izgalmas diskurzusnak. Természetesen nem marad el Nasz Dani és Sajt32 találkozó sem, ők is ott lesznek, hogy tudjatok velük beszélgetni.

Aki ismerős ebben a világban az tudja, hogy a nap egyik csúcspontja Rixon lesz, az ismert YouTuber és Star Wars tartalomgyártó élménybeszámolója, aki a Japán Star Wars Celebrationről mesél majd, hogy a Star Wars témában milyen új sorozatokat, filmeket jelentettek be. A napot tombolasorsolás és a Cosplay verseny eredményhirdetése zárja!

Airsoft-negyed - igazi élmény a taktikai játékok világa iránt érdeklődőknek

Itt kipróbálható és megtekinthető lesz számos airsoft replika – az úgynevezett „replika simogatóban” közelről is megismerheted, hogyan működnek ezek az eszközök, és mire képesek a játék során.

Akik pedig komolyabban érdeklődnek a játék iránt, azok számára pályabemutatók is lesznek – megismerhetik a környékbeli airsoft helyszíneket, klubokat és lehetőségeket. Jó alkalom ez arra is, hogy kérdezz, tanulj, vagy akár belépj egy közösségbe! Találkozz Magyarország legnagyobb airsoft youtubereivel: SZU Airsoft, Vidéki Man és Babayagával.

A Minecraft és Gaming-negyed - igazi paradicsom a gamereknek!

A kecskeméti AZ Land jóvoltából 8 felszerelt PC-vel érkezik a rendezvényre – a látogatók különféle játékokat próbálhatnak ki, köztük természetesen a minden korosztály körében népszerű Minecraftot is. Emellett egy látványos fotófal is várja az érdeklődőket, ahol bárki készíthet menő képeket emlékbe vagy megosztásra.

A program egyik fénypontja lesz Sajt32 (Romfa Hunor) és Nasz Dani fellépése a színpadon – a YouTube-on népszerű tartalomkészítők ezután miniközönség-találkozón is részt vesznek, ahol lehetőség nyílik autogramot kérni és közös fotót készíteni velük.

A modern technológia kedvelői sem maradnak élmény nélkül: egy VR-alapú lövészeti szimulátor segítségével virtuális környezetben tesztelheted a célzóképességed, miközben valódi airsoft hangulatban merülhetsz el.

Squid Game-negyed – csak bátraknak!

Ebben a negyedben a világhírű Squid Game sorozat hangulata kel életre: kipróbálhatjátok a játékokból ismert klasszikusokat, mint például a Dhakkji (papírcsattogtatós játék) vagy a kődobálás – természetesen játékos, biztonságos formában.

A hangulatot fokozza, hogy a játékmesterek is a sorozatból ismert rózsaszín overálban és fekete maszkkal jelennek meg.

Piactér – rajongók és gyűjtők Kánaánja

A Lánchíd Utcai Sportcsarnok legnyüzsgőbb része a Piactér lesz, ahol a geek kultúra kézzelfoghatóvá válik:
– képregények, ajándéktárgyak, gaming kiegészítők
– tematikus relikviák: Star Wars, Harry Potter, Marvel és anime világokból
– fénykardok, LEGO, makettek, plüssök, pólók

Itt lesz a színpad is, egész napos programokkal, és a látványos CostaSelfie – a 360 fokos videószelfi automatával, ahol egy villanásra te is akcióhőssé válhatsz.

A következő helyszín a Planetárium:

Csillagközi élmények

A Planetárium egész nap ingyenes vetítésekkel vár, ahol a csillagos égbolt alatt varázslatos előadásokkal és különleges Star Wars-tematikájú beszélgetésekkel kalandozhatsz. A nap fénypontja lesz Éles Tibor Star Trek: Voyager előadása, Fábián Péter által tartott Star Wars előadás, és Kádasi István is a galaxis távoli világába kalauzol. A legjobb pedig, hogy 10:30-kor egy jelmezes felvonulással kezdődik el az ünnepi rendezvény, amelyhez bárki csatlakozhat, aki egy kis kreativitással beöltözik kedvenc karakterének.

A Kóbor Trekkerek, a jelmezes Star Trek rajongói csapat is ott lesznek a rendezvényen – asztaluknál többek között a Voyager tematikus kiállítását lehet majd megtekinteni.
A látványos programok sora 15:00 órától egy különleges sci-fi laser show-val folytatódik, majd 16:00 órától Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója tart izgalmas előadást „Élet lehetőségei a Földön kívül – avagy jönnek-e az UFO-k?” címmel.
Az előadásra a planetárium 60 fős befogadóképessége miatt érdemes előzetesen feliratkozni – erre a helyszínen, a planetárium bejáratánál lesz lehetőség már 10 órától.

Ráadásul tényleg egész nap bent tudtok maradni, mert még ebédelni sem kell hazamennetek.

A gasztro részlegen mindenki megtalálhatja a kedvenc falatjait. Ott lesz a Spicy&Fitt - Több, mint Streetfood, ahol ínycsiklandó streetfood fogásokkal várnak, miközben apukák kézműves söröket is kóstolhatnak. Ha pedig még egy kis szórakozásra vágytok, a TCG kártya klub remek lehetőséget kínál a kikapcsolódásra.

A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtanak a tematikus negyedek, a fantasztikus előadások és az interaktív programok. Ne hagyjátok ki ezt az első és legjobb ”kocka” fesztivált Kecskeméten, hiszen ilyen még nem volt a városban!

És ahogy a szlogenjük is mondja „Mindenki kocka, csak van, aki bevallja!”

Jegyeket elővételben itt tudtok venni:

További infók és jegyvásárlás: ITT

Jegyárak: 

  • Elővételben: 2000 Ft
  • Családijegy elővételben: 5500 Ft
  • A helyszínen: 2500 Ft/fő
  • Családi jegy a helyszínen: 6000 Ft
  • 10 éves kor alatt ingyenes!

Időpont: Május 24.  10:00-18:00
Helyszín: Lánchíd utcai sportcsarnok, Planetárium, Udvar
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére