A Születések fájának ültetése mára kedves szombathelyi hagyománnyá vált: 2018 óta minden évben egy-egy új fa őrzi az adott esztendőben született szombathelyi gyermekek emlékét.
Az idei fa azoknak a gyermekeknek a fája, akik 2026. január 1. után születtek Szombathelyen. Szombathely város közgyűlése 2017-ben hozta azt a határozatot, hogy minden évben szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapjához kapcsolódóan a „Születés fája” elültetésével üdvözöli az adott évben született gyermekeket. A fánál elhelyezett, QR kóddal ellátott tábla segítségével mindenki megtekintheti az adott évben született szombathelyi gyermekek nevét. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szülészeti Osztályán a szülők a születésről szóló jegyzőkönyvben nyilatkoznak arról, hogy hozzájárulnak-e gyermekük adatainak megjelentetéséhez a „Születések Fáján”.

Az ünnepség megkezdése előtt dr. Nemény András polgármester személyesen járt körbe a családok között és váltott néhány szót a szülőkkel.

Az ünnepségen elhangzott: a faültetés egyszerre valóságos és jelképes. Valóságos, hiszen egy fa kerül a földbe, amely remélhetőleg hosszú évtizedeken át növekszik majd a Csónakázó-tó szigetén. Ugyanakkor szimbólum is: gyökerei a kötődést, törzse a biztos támaszt, növekvő lombja pedig a jövőt jelképezi.
Különösen szép gondolatként fogalmazódott meg, hogy talán ez az első alkalom, amikor ennek a generációnak ennyi tagja egyszerre van jelen ugyanazon a helyen. A babák ma még nem ismerik egymást, de néhány év múlva találkozhatnak az óvodában vagy az iskolában, később barátokká válhatnak, és akár kamaszként is visszatérhetnek ide.
És egyszer talán már felnőttként, saját családjukkal állnak majd meg a fa mellett. Akkor érthetik meg igazán, mit jelentett, hogy szüleik még kisbabakorukban eljöttek velük erre az ünnepségre, és fontosnak tartották, hogy gyermeküknek legyen egy jelképes helye a szülővárosában.
A köszöntő beszéd után a Gazdag Erzsi Óvoda Pillangó csoportjának vidám őszköszöntő műsora következett, majd a polgármester a szülők, gyerekek és a Szompark Kft munkatársai segítségével ültette el a meze juhart

.
Az idei Születések fája egy mezei juhar, amely mostantól együtt növekedhet a 2026-ban született szombathelyi gyerekekkel.
A délután nemcsak a faültetésről szólt, hanem arról is, hogy a város legfiatalabb lakói és családjaik érezzék: fontos részei Szombathely közösségének.
A most még babakocsiban érkező apróságok pedig évről évre nagyobbak lesznek – ahogy a fájuk is egyre magasabbra nő majd a Csónakázó-tó szigetén.
Külön öröm volt, hogy olvasóink közül több érintett családdal találkoztam, a babakocsikban lévő kicsik közül nagyon sokan a Manóvár Kölcsönző "ügyfelei".

Kép és szöveg: Vizaverné H. Zsófia
Szombathelyimami









