Jelenlegi hely

Elültették a 2022-ben született gyermekek fáját

Ötödik alkalommal ültettek fát a Csónakázó-tó szigetén

A "Gyermekek világnapján", szeptember 20-án délután kissé hűvös, de napsütéses délutánon sok-sok babakocsis és hordozós család népesítette be a szombathelyi Csónakázó-tó szigetét. Negyedik alkalommal ültették el a 2022-ben született szombathelyi gyermekek fáját. Dr. Nemény András polgármester rövid köszöntője után a Pipitér Óvoda apróságai vidám őszköszöntő műsora következett, majd a polgármester a szülők, gyerekek és a Szompark Kft munkatársai segítségével ültette el a bükkfát.
 
 
A polgármester beszédében kiemelte  és párhuzamot húzott a fa gyökere és a gyermeknevelés között: a gyermek életében nem látjuk a nevelés azonnali hatását - de tudjuk, hogy a "gyökere" a szeretettel, a törődéssel nő - így lesz erős és egészséges. Egyben buzdította a szülőket, hogy egy-egy séta alkalmával látogassák meg a fát, öntözzék meg, nézzék meg, mennyit növekedett.
Külön öröm volt, hogy olvasóink közül több érintett családdal találkoztam, a babakocsikban lévő kicsik közül nagyon sokan a Manóvár Kölcsönző "ügyfelei".
 
Szombathely város közgyűlése 2017-ben hozta azt a határozatot, hogy minden évben szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján a „Születés fája” elültetésével üdvözöli az adott évben született gyermekeket. A fánál elhelyezett, QR kóddal ellátott tábla segítségével mindenki megtekintheti az adott évben született szombathelyi gyermekek nevét (idén 312). A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szülészeti Osztályán a szülők a születésről szóló jegyzőkönyvben nyilatkoznak arról, hogy hozzájárulnak-e gyermekük adatainak megjelentetéséhez a „Születések Fáján”.
 
 
Az újszülöttek nevei az identitas.szombathely.hu oldalon megtekinthető.
 
Fotók: Szombathelyimami
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére