Jelenlegi hely

Munkahelyvédelmi akció

A munkahelyvédelmi akcióterv keretében létrejött egy munkáltatóknak nyújtott kedvezmény, amit nem te kapsz meg, de a munkáltatódat érdekeltté teszi abban, hogy téged foglalkoztasson. Érdemes felhívni a (leendő) munkáltatód figyelmét arra, hogy jár utánad ez a kedvezmény, azaz: ha téged választ / visszavesz a cég, akkor anyagilag jól jár, mert kevesebb járulékot kell az államnak befizetnie. 

MUNKAHELYVÉDELMI AKCIÓTERV

Munkáltatónak járó kedvezmény kisgyermekes anyák foglalkoztatása esetén

Ki után kaphatja a munkáltató?

Olyan munkavállaló után, aki GYED-ben, GYES-ben, GYET-ben (anyasági ellátásban) részesül, vagy részesült.

Akkor is jár, ha a szülő régi munkahelyére megy vissza dolgozni és akkor is, ha a gyermekvállalás után új munkahelyen helyezkedik el, tehát nem csak az új, hanem a meglévő alkalmazottak után is igénybe veheti a munkáltató.

Mettől-meddig jár?

Egy, illetve két gyermekes munkavállaló esetén 3 évig

(Az anyasági ellátás folyósításának megszűnését követő hónaptól számított 45. hónap végéig, de legfeljebb 3 évig.)

Három, vagy több gyermekes munkavállaló esetén 5 évig

(Az anyasági ellátás folyósításának megszűnését követő hónaptól számított 69. hónap végéig, de legfeljebb 5 évig.)

 

Mit kap a jogosult munkáltató?

Szociális hozzájárulási adó (mértéke 27%), illetve szakképzési hozzájárulás (mértéke 1,5%) fizetése alóli mentességet, illetve kedvezményt.

Egy, illetve két gyermekes munkavállaló foglalkoztatása esetén a kedvezmény:

  • a foglalkoztatás első két évében a bruttó bér, de legfeljebb 100.000 Ft után nem kell megfizetni a  27%-os SZOCHÓ-t, és a szakképzési hozzájárulást sem (kedvezmény összesen 28,5%),

 

  • a foglalkoztatás harmadik évében a bruttó bér, de legfeljebb 100.000 Ft után 27% helyett 12,5% SZOCHÓ-t kell fizetni (kedvezmény: 14,5%).

 

Három, vagy többgyermekes munkavállaló foglalkoztatása esetén a kedvezmény:

  • a foglalkoztatás első három évében a bruttó bér, de legfeljebb 100.000 Ft után nem kell megfizetni a 27%-os SZOCHÓ-t és a szakképzési hozzájárulást,

 

  • a foglalkoztatás negyedik és ötödik évében a bruttó bér, de legfeljebb 100.000 Ft után 27% helyett 12,5% SZOCHÓT kell fizetni.

 

Korábban részmunkaidős foglalkoztatás esetén a kedvezmény alapja arányosan csökkent. 2015-től kisgyermekes munkavállalónál részmunkaidő esetén is igénybe vehető 100 000 Ft bruttó bérig a kedvezmény.

Hol lehet intézni?

A kedvezményt a munkáltató az anyasági ellátás folyósításáról szóló igazolás birtokában veheti igénybe, legalább három gyermekes szülő esetén a családi pótlékról szóló igazolás is szükséges. Az igazolást a szülőnek kell beszereznie a folyósító szervtől.

Bővebb információ

http://nfsz.munka.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=ma_tamogatas_mhelyvedelmiakcioterv

Jogszabály

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény (462/D §.) /Szochó tv./

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény

 Szerző: Gellén Nóra

(Részlet a "Családi Mindentudó" című kiadványból)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére