Jelenlegi hely

Újraindul a bölcsődei támogatási program: önkormányzati bölcsődés gyermekek után is jár!!

Szeptember 2-től újraindul a támogatási program, a bölcsődei térítési díjhoz havi legfeljebb 50 ezer, illetve 65 ezer forint összegben. Nagy változás, hogy már az önkormányzati fenntartású bölcsődékben elhelyezett gyermekek után is jár a hozzájárulás, amelyet EU-s pénzből fizet a kormány. 

Továbbra is jogosultak a támogatásra azok, akiknek gyermekei mini bölcsődét, családi bölcsődét, munkahelyi bölcsődét vagy napközbeni gyermekfelügyeletet vesznek igénybe.

A támogatást az EFOP Plusz-6.3.1-23 kódszámú, „Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása” pályázat keretéből lehet igényelni.

Fontos, hogy csak a vidéken élők vehetik igénybe a támogatást, a kérelmeket pedig szeptember 2-től lehet benyújtani a Magyar Államkincstáron keresztül ezen a linken.

A pályázat részletei itt érhetők el, a legfontosabb feltétetelek:

  • Magyarország kevésbé fejlett régióiban  (Pest-megye, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld), igényelhető  a támogatás.
  • A pályázati keretet elsősorban a bölcsődei személyi térítési díjhoz nyújtott támogatásra lehet felhasználni.
  • Azok a munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülők igényelhetik a támogatást, akik gyermeküket önkormányzati, vagy nem önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatásban helyezik el.

Támogatásban részesíthető az a szülő, 

  • aki  munkavállalóként vagy önfoglalkoztatóként elhelyezkedik, vagy visszatér a munkaerőpiacra és ennek dátuma nem korábbi, mint 2023.04.01. és
  • akinek állandó lakóhelye, vagy tartózkódási helye (ha tartózkodási hellyel rendelkezik), megegyezik azon gyermek címadataival, akire nézve a bölcsődei ellátás, vagy a napközbeni gyermekfelügyelet igénybevételéhez támogatást igényel és
  • akinek a  kérelem benyújtását megelőzően arra a gyermekre, akire tekintettel támogatási kérelmet nyújtott be, csecsemőgondozási díjat, gyermekgondozási díjat, gyermekgondozást segítő ellátást, vagy gyermeknevelési támogatást folyósítottak, azaz egy gyermek után csak egy szülő részesíthető támogatásban és
  • aki rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, amelyre a támogatás folyósítható. Egy személy több gyermek után is részesíthető támogatásban.

A támogatás összege

A pályázat szerint gyermekenként legfeljebb havi 50 000 Ft támogatás biztosítható.

A gyermekét egyedül nevelő szülő, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre (a továbbiakban: RGYK-ra) jogosult gyermeket nevelő szülő, a sajátos nevelési igényű, korai fejlesztésre jogosult, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülő számára gyermekenként legfeljebb havi 65 000 Ft támogatás biztosítható.

Ha a szülő által kifizetett személyi térítési díj alacsonyabb, mint a maximálisan biztosítható támogatás összege, akkor a folyósítható támogatás összege megegyezik a szülő által kifizetett térítési díjjal.

Akinek a gyermeke nem szeptembertől, hanem később kezd el bölcsődébe járni, szintén igényelheti a támogatást. 

A támogatás visszamenőlegesen is igényelhető a 2023. áprilisától felmerült térítési díjakra, ha:

  • a személyi térítési díj támogatásra vonatkozó igényt a szülő a Magyar Államkincstár honlapján közzétett felhívás megjelenését követő 60. napig benyújtotta, és
  • a gyermek az igénylés benyújtásakor még bölcsődei ellátásban részesül.

Az a szülő, akinek foglalkoztatása a támogatás folyósítási ideje alatt megszűnik, a  megszűnés hónapját követő legfeljebb 3 hónapig jogosult marad a támogatásra.

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére