Jelenlegi hely

Május - kötelező kirándulás a Jeli Arborétumba

Vas vármegyében nincs talán olyan gyermek, aki óvodás- iskolás korában legalább egyszer ne kirándult volna Jelibe. Miért? Mert Közép-Európa legnagyobb rododendron gyűjteménye található az arborétumban, mely májusban csodakertté változik. Érdemes hát messzebbről is elutazni!

Családunkban hagyomány évek óta májusban "elzarándokolni" Jelibe és a tó melletti közös fotó elkészítése. Megpróbálom bemutatni, miért varázsol el minket évről-évre a hely.

Jeli Arborétum- az elnéptelenedett Jelihálás puszta kétszeri kivirágzása

1917-ben Jelitől kb. 15 km-re, Tanán lakó Ambrózy-Migazzi István gróf álmodta meg és hozta létre botanikus kertjét. A település a középkorban kihalt, birkalegelőként használták, Ambrózy gróf megvásárolt kb. 340 hektárnyi területet, ami keze alatt valódi varázskertté vátozott. A gróf a növények iráni szeretetét édesanyjától örökölte és - bár jogászként végzett - botanikai ismereteket is szerzett Bécsben, Budapesten és Löwenben. Utazásai során fogalmazódott meg benne, hogy a mediterrán tájak virágait, bokrait, fáit, örökzöldjeit megpróbálja a kontinentális éghajlatú Magyarországra elhozni. Az első 5 évben nem tett mást, mint figyelte a terület adottságait, vízfolyásait és tervezett. 1922-ben kezdődött a park valódi "építése", telepítése.

De nem itt kezdődött! Első arborétumát a felvidéki Malonyán hozta létre felesége birtokán, ahol mintegy 1500 külföldi növényfajt telepített a kertbe - édesanyja halála és az 1. világháború miatt (ragaszkodtak magyar állampolgárságukhoz) a pár azonban Magyarországra költözött. Az arborétum gondozását az akkori főkertészére bízta, a Malonyai Arborétum ma is látogatható, a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.

 A jeli botanikus kert létrehozása után 11 évvel, a gróf 1933-ban elhunyt és a tündérkert lassú és hosszú álomba merült. Csaknem 20 évig volt magára hagyva, gondozás nélkül. Az 1953 utáni években a területet védetté nyilvánították és az erdészet meghatározó rekonstrukciójának követeztében évről évre újjászületett - felébredt Csipkerózsika álmából.

Az éledező kertben sétautakat létesítettek, esőbeállók, padok kerültek kihelyezésre és hírneve ma már egész Európában ismert.

Jeli megközelíthetősége

Jeli Vas megyében, Kám községtől kb. 3,5 km-re helyezkedik el, a 8-as és a 87-es utak találkozásánál kell letérni. 
Helyközi autóbusszal sajnos nem közelíthető meg, ezért Kám-tól kb 1 óra gyaloglással érhetjük el. 
Az arborétum előtt és mellett több száz autó befogadására alkalmas parkolókat találunk az út jobb és bal oldalán - többsége fák alatt, így kellemesen hűvös marad az autó. Ha a parkolóban sok autóval találkozunk, ne ijedjünk meg, a park hatalmas méret miatt a látogatók eloszlanak!

10 ország megismerése - utazás védettségi igazolvány nélkül

A park területére 10 ország jellegzetes erdejét (Kína, Japán, Sziklás-hegység, Spanyolország, Himalája, Missisipi mocsárvilága, Kaukázus, Balkán) telepítették, így utazás nélkül is "külfödön" érezhetjük magunkat. Sétánk előtt érdemes a bejáratnál lévő térképet áttanulmányozni és lefényképezni, hogy pontosan tudjuk melyik országban, mely vidéken  "járunk". 
2021. újdonsága a Japán tematikájú terület mellett a babmuszerdőben étrehozott kb. 150 m hosszú sétaösvény, amin végighaladva páratlan élményt nyújt - a bambuszok mitegy 6 méteresek - kipróbáltuk, ne hagyjátok ki!

Tervezzünk több órás sétát!

Jeli nem egyszerűen egy séta... Jobb esetben legalább 4-5 órát vesz igénybe a bebarangolása - hagyjunk rá időt! Az arborétum területe meghaladja a 100 hektárt, így a sportos öltözék javasolt. Az ösvények többsége bejárható babakocsival, de praktikusabb a kicsiket ergonomikus hordozóban vinni - pelenkázó helyiséget a park területén nem találunk, csak a bejárattal szembeni mosdóknál. Babakocsival a park hátsó része (Hétforrás) nehezebben járható, de nem kivitelezhetetlen.

A sétánk során sok-sok padon pihenhetünk meg, figyelhetjük meg a természetet, de akár olvashatunk is. Számos kisebb-nagyobb réten fogyaszthatjuk el az uzsonnánkat, ahol asztalok, beülők is rendekezésre állnak, de akár tollasozhatunk, társasozhatunk is.

 

A park területén 2 kilátóba mehetünk fel - egyik kisebb, a másik nagyobb - érdemes felmászni a legtetejükbe - a kilátás páratlan!

A park egyik legújabb eleme az Óriások erdejében (azaz: a Sziklás-hegységben honos mamutfenyőkből álló erdő)  2019-ben átadott lombkorona-ösvény, mely 130 méter hosszan és mintegy 10 méter magasan mutatja be a fenyőket, a madár- és rovarvilágot. Az ösvényről egy spirálcsúszdával is lejöhetünk - az arborétum honlapja szerint kezelőszemélyzet jelenlétében. 

Bátran térjünk le a főútról!

Jeliben nehéz eltévedni - az eligazító táblák folyamatosan segítek az eligazodásban. 
Az arborétum legkedveltebb részei - kilátó, lombkorona-sétány - a park hátsó részében találhatóak, de javaslom: ne egyenesen oda rohanjunk! Nyugodt szívvel térjünk le a főútról, használjuk a kitaposott/letérkövezett keskenyebb és szélesebb ösvényeket - így garantáltan tömegmentes lesz a sétánk és olyan növényeket is felfedezthetünk, amik a főútvonalak mentén nem láthatóak. A kisebb ösvények szélén is találunk padokat, ahol megpihenhetünk és hallgathatjuk a természetet.

Az erdészet a honlapján 3 Varázskerti séta javaslatot is találhatunk, ezekhez le is tölthetjük a térképet INNEN.

Rododendron virágzás - ezt mindent megér!

Mikor érdemes az arborétumt felkeresni? - Természetesen egész évben, DE a világraszóló, páratlan, csodaszép, illatos élményt a rododendronok májusi virágzása jelenti!
Május 1-én ottjártunkkor már elkezdődött, de a bokrok kb. negyede volt még csak virágban - a korai fehér és rózsaszín és világos lilák - így május 2.és 3. hétvégéjén biztosan még nagyobb élmény lesz a virágba borult parkban sétálni.

Mi a rododendron?

A Jeli Arborétum területén több mint 300 változatuk található meg, kb. 1000 bokron. Más néven havasszépe, azalea, hangarózsa - a rododendron nevet csak az utóbbi időkben kapta. Első neve utal eredeti élőhelyére: az Alpokra és a Kárpátokra, a havasok feletti területre. Eredetileg a Távol-Keletről származik, de a kertészetnek köszönhetően ma már minden féltekén megtalálható, ahol a tél nem túlságosan zord és a tavasz/nyár eléggé nedves. Példányainak mérete nagyon változó: az egészen kicsi bokroktól akár 2 méter magas, szétterülő bokrokig. Speciálisan savanyú, avarral fedett földre van szüksége, ill. a ligetekben, fenyvesek árnyékában érzi jól magát, ezért szinte csak az ország nyugati részén tudják őket nevelni - Jeli klímája rendkívül kedvez a virágnak.


 

Magnóliafák - teljes pompában

Az arborétumot folyamatosan fejlesztik, újabb és újabb növénytársulásokat ültetnek - ennek eredménye egy 67 magnólia fajból álló gyűjtemény, mely szintén május elején virágzik. A magnóliafák alatt pedig ezernyi nárcisz virít. Mi nem tudtunk betelni vele!

Patakok, tavak, mocsár, vízesés

Ambrózy a múlt század elején fantasztikus érzékkel választotta ki varázskertjéhez a területet: a Kaponyás patak táplálja a kert egy részét, mely több helyen, több ágra válik szét. Az évtizedek folyamán 2 kisebb tavat alakítottak ki, amik a párolgásukkal hozzájárulnak az egyes erdőrészletek klímájának fenntartásához. A kis csörgedező patakok, a rajtuk átívelő hidak romatikussá teszik a sétát. Az arborétum területén található Hétforrás (ami valójában sokkal több) kisebb fahíd-rendszeren közelíthető meg - egészen egyedivé varázsolva a tájat. 
A Hétforrás mögötti területen, az ún. Missisipi-völgyben a patakból dupla vízesést alakítottak ki. 
A patakok menti mocsaras, vizenyős terület növényvilágát is megnézhetjük: izgalmas fapallókon sétálhatunk a terület felett. Viccesen felidéztük a 2 kiskecskéről szóló mesét, akik a vékony hídon veszekedve mindketten beleestek a patakba. 

Hasznos tanácsok

- Mikor menjünk? Saját tipp: Ha van lehetőségetek - hétköznap délután. Nekünk évek óta sikerült egy-egy délután elmenni - nincs nagy forgalom, tényleg kevés a látogató, így valódi élmény 

- Az arborétumban egyetlen térkép van - a bejárat után kb. 20 méterre - ezt érdemes lefényképezni, hogy nagyjából tudjuk, hol járunk a hatalmas parkban.

- Az utak döntő többsége - a varázsösvény kivételével - kavicsos vagy földút ezért érdemes kényelmes túrázáshoz alkalmas cipőben és ruházatban érkezni.

- Az utak döntő részén babakocsival is közlekedhetünk, de tanácsos hordozóeszközt vinni inkább magunkkal.

- Az arborétum területén nincs büfé (a bejárattal szemben, kb 30 méterrel van csak), így mindenképpen vigyünk magunkkal legalább innivalót - a források a park hátsó részében vannak, mire odaérünk több óra is eltelhet.

- A park területén több helyen is találunk WC-ket, de higiéniai papírt és kéztörlőt érdemes magunkkal vinni.

- Pelenkázási lehetőség a bejárattal szembeni mellékhelyiégben van, a pénztárban kell elkérni a kulcsot - de tudjuk, egy anyának semmi sem lehetetlen.

- A területen szinte sehol sincs szemétgyűjtő (meglepődve vettük észre, pár évvel ezelőtt még volt), így a szemetünket hozzuk el az arborétum területéről!

- Fényképezőgépeket, telefonokat semmiképpen ne hagyjuk otthon, legyenek feltöltve! :-)

- A területen - elsősorban a víz közelében - szúnyogok is vannak, így érdemes szúnyogriasztóval is felkészülni.

- A padok egy része nagyon piszkos, nincsenek letörölve - érdemes vagy párnát vagy törlőeszközt vinni magunkkal.

 

Szöveg és fényképek:
Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére