Jelenlegi hely

Fokozatosan kerülnek nevelőszülőkhöz a gyermekotthonban élők

Az a cél, hogy januártól minden, a szakellátásba újonnan bekerülő, 12 évesnél fiatalabb gyerek nevelőszülői családhoz kerüljön, a gyermekotthonban élőket pedig fokozatosan helyezik át - ismertette Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken. Simicskó István sportért felelős államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a sporttörvény és egy kormányrendelet módosításával betiltanák a gyermekkorúaknak szervezett ketrecharcversenyeket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta: a 14 évesnél fiatalabbak ketrecharcának betiltásával kapcsolatos joganyagot a kormány már megtárgyalta és támogatja, a parlament pedig remélhetően már az őszi ülésszakban el is fogadja. A 14-18 éves sportolók esetében a kormány sportorvosi vizsgálatot, a verseny helyszínén orvos és felügyelő jelenlétét, valamint védőfelszerelések viselését tenné kötelezővé - tette hozzá. Simicskó István jelezte: egyeztettek a szakmai szervezetekkel, és minden résztvevő egyetértett a javaslattal.

Kurucz Éva kormányszóvivő a kormány gyermekvédelemmel kapcsolatos intézkedéseit sorolva elmondta, az a cél, hogy jövő januártól minden, a szakellátásba újonnan bekerülő 12 évesnél fiatalabb gyerek nevelőszülői családokhoz kerüljön. A gyermekotthonban elhelyezetteket pedig fokozatosan, felmenő rendszerben helyezik el nevelőszülőknél. Év végéig a 3 évesnél fiatalabbak, jövőre a 3 és 6 év közöttiek, 2016-tól pedig a 6 és 12 év közötti gyerekek hagyhatják el az otthonokat.

Kitért arra is, hogy ehhez több nevelőszülőre van szükség, a számuk 5700-ra nőtt 2014-ben. A Központi Statisztikai Hivatal adatait idézve a kormányszóvivő azt mondta, 2010 végén 10 535 gyerek élt nevelőcsaládban, és a kormány intézkedéseinek köszönhetően három év alatt további csaknem kétezer került ilyen családhoz.

Kurucz Éva közölte, hogy jövőre több ponton módosul a gyermekek védelméről szóló törvény: kiterjesztik az ingyenes étkeztetést a nevelt gyermekekre, a nappali tagozatos oktatási intézménybe járó és az utógondozott gyerekekre is. Ezekre az intézkedésekre 1,83 milliárd forintot költ a kormány. A kormányszóvivő elmondta: az egy gyermeket nevelő nevelőszülőt egy nap, a kettőt vagy hármat nevelőt kettő, a négy vagy annál többet nevelőt pedig három nap szabadság illeti meg negyedévenként, és a nevelőszülő eldöntheti majd, hogy kiveszi a teljes szabadságát vagy részben megváltja.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére