Jelenlegi hely

Brunczel család

Beküldő lakhelye:

Borsod megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját kép

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Látni, ahogy túllépnek addigi önmagukon. Pl. türelmesebbek, kommunikatívabbak, mint korábban, törekszenek a problémák megoldására, vagy új módokat próbálnak ki, amik addig nem voltak rájuk jellemzőbbek. Hogy néhány probléma megszűnik és könnyebb az együttélés egymással.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Három kommunikatív lány (akiknek általában be nem áll a szájuk, sőt magukról megmondják, hogy "édesanya, nekem szómenésem van") mellett egy viszonylag zárkózott fiú megközelítése. Aki nem mesél, vagy csak tőmondatokban, akinek a napi dolgait tényleg a fogadóórán kell megkérdeznem. Aki néha agresszív a lányokkal és nem tudok rájönni, miért. Aki amúgy hihetetlenül jószívű és együttérző, de ritkán enged közel magához minket. És akinek a tempója annyira, de annyira elüt a többiekétől... (Akit régebben 6-kor kellett felkeltenem, hogy 7-kor a többiekkel -akik valamikor 3/4 7 és 6:55 közt ébredtek - egyszerre kezdhessük a reggelit, felöltözve, megágyazva... akivel nem lehet úgy elindulni, hogy "Hű, most jut eszembe, hogy 10 perc múlva ott kell lennünk...", aki bemegy reggel ágyazni és 10 perc múlva ott találom az ágyán olvasva...)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hogy javuljon a kommunikációm a gyerekekkel, az ő kommunikációjuk egymással, hogy megerősítést kapjak abban, hogy a gyerekeimre ne megoldandó feladatként/problémaként tekintsek, hanem még inkább egy csapattá váljunk. Olyan csapattá, ahol megvan az egymás közti bizalom és az elfogadás légköre.

 

 

 
 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére