Jelenlegi hely

Társasjátékok készültek népszerű gyermekkönyvekből

Olvasni, mesét hallgatni és társasozni jó - ezt minden gyerek tudja!

A Pagony Kiadó jól ismeri a gyerekeket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy három népszerű könyvből is szuper társasjátékot készítettek a legkisebb olvasók nagy örömére!

Óvodás vagyok!

Óvodás vagyok! társasjátékIsmeritek Vadadi Adrienn ovis meséit? Lea, Maja, Ákos történetei lenyűgözik a kicsiket, hiszen akár velük is megeshetett már, hogy a Márton-napi felvonuláson a félhomályban elvesztették a plüss kedvencüket... Az óvoda világa mostantól egy 4-7 éveseknek szóló társasjáték formájában is megelevenedik!

A színes dobókockával dobnak, így haladnak körbe-körbe a játékosok. Miután léptek, húznak egy-egy kártyát, és teljesítik az azon lévő feladatok egyikét. Természetesen ehhez kell egy felnőtt, aki elolvassa, mi van a kártyán... A két feladat (vagy kérdés) közül az egyik kisebbeknek, a másik a nagyobbaknak szól (pl. mutasd meg, hogyan kell kacsalábra venni a cipőt, illetve mutasd meg, hogyan kell bekötni a cipőfűződet!)

A társas jól variálható, hiszen akár két testvér, akár egy egész óvodás csoport is játszhatja, a játék ugyanis addig tart, míg el nem fogynak a kártyák. A cél nem a gyorsaság, hanem a feladatok teljesítése, melyek között találunk mozgásos, alapszintű matematikai ismereteket közvetítő, vagy éppen környezetünkkel kapcsolatosat is.

 

Amíg utazunk közlekedős társasjáték

Amíg utazunk társasjátékHa a gyermeked odavan a közlekedési eszközökért, netán a térképekért, ez a játék biztosan tetszeni fog neki! Gévai Csilla azonos című könyve kapcsán készült ez a társas, mely 5 éves kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül ajánlható, ha egy igazán ötletes, élvezetes játékot szeretnétek.

A tábla Budapest (leegyszerűsített) tömegközlekedési térképét ábrázolja, méghozzá úgy, hogy az egyes járművek útvonala eltérő színű. Két pakli kártyánk van: egy úticélos és egy járműves. A cél: minél kevesebb járműves kártya (busz, villamos, BKV-hajó, kerékpár stb.) felhasználásával minél több úticélt elérni!

A társas további előnye, hogy háromféleképpen is játszható: a kisebbek számára egy kooperatív módot találtak ki, a nagyobbak pedig egyedül is felfedezhetik a várost az izgalmas játszmák során.

 

Időfutár - stratégiai játék

Időfutár társasjátékKártyavezérelt, stratégiai játék, elsősorban 10 éven felülieknek, közülük is csak erős idegzetűeknek! A játék egy Budapestet ábrázoló táblán folyik, itt mozgathatjuk az Időfutár-sorozatból már jól ismert figurákat. A cél az, hogy minél több alkatrészt gyűjtsünk az időgéphez, a kártyákkal pedig megnehezíthetjük társaink számára a gyűjtést: parkolópályára állíthatjuk, vagy kihúzhatjuk a stratégiai fontosságú lapokat a kezéből...

A család minden tagja számára mozgalmas, állandó újratervezést igénylő játék ez, mely akár 60-90 percen keresztül is tarthat, és ennyi idő alatt rengeteg borsot törhetünk a többiek orra alá! Nem árt, ha a játékosok jól tűrik a pattanásig feszült idegeket - és tudnak veszíteni is!


Nézd meg a többi Pagony könyvet és társast is!

 

Forrás: pagony.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére