Jelenlegi hely

Háztartási költségvetést számító program

De sokszor elterveztem már, hogy háztartási naplót fogok vezetni...  Válság, megnövekedett törlesztőrészletek, dráguló élelmiszerek és rezsi...
Ez mindenkit megvisel, hát még a kisgyermekes, gyed-ből, gyes-ből (is) élő családokat!
Ha Te is számolgattál már,  hogy jusson is, maradjon is: érdemes kipróbálnod ezt

 a
 
Amit a programról tudni érdemes:
 
"A háztartási költségvetés-számító program célja, hogy segítségével háztartásának költségvetését ellenőrizni tudja, valamint hogy lássa, bevételei mennyiben fedezik kiadásait. A programmal kiszámíthatja, mennyi megtakarítása marad havonta, mennyit tud rendszeresen jövedelméből félre tenni, illetve, hogy bevételei fedezik-e egyáltalán a kiadásait. Ezen túl a program százezer és kétmillió forint közötti havi bevétel esetén további tanácsokkal is szolgál.
 
A program használata során ne csak az Ön, hanem egész háztartása (házastárs, élettárs, eltartott kiskorú stb.) valamennyi bevételét / kiadását vegye figyelembe! A bevételeknél csak a nettó (adózás után maradó) bevételét tüntesse fel, ugyanígy a kiadásoknál is csak a nettó bevételből fizetett kiadásokat vegye figyelembe (pl. a munkabérből automatikusan levont nyugdíjjárulékot ne). Próbálja minél pontosabban meghatározni bevételeit / kiadásait, hogy az eredmény a valós anyagi helyzetét tükrözze!
 
Hogy könnyebb legyen kiadásait végiggondolni, a program bizonyos kiadásokat nem havi, hanem heti (pl. élelmiszerek) vagy éves (pl. nyaralás) összegben kér. Figyeljen arra, hogy ennek megfelelően adja meg az adatokat. Az eredmény (annak ellenére, hogy bizonyos kiadások éves, illetve heti bontásban szerepelnek) természetesen az Ön havi költségvetésére vonatkozik."
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére