Jelenlegi hely

Megjelent a Lelki köldökzsinór című könyv folytatása

Megjelent a Lelki köldökzsinór című könyv folytatása, a kötet a 2000-es évek elején anya-magzat kapcsolatanalízisen részt vett gyerekek fejlődését, anyjukkal való jelenlegi kapcsolatukat dolgozza fel.

A Lelki köldökzsinór - Beszélgetek a kisbabámmal című könyv 2002-ben jelent meg. A kötetben beszélgetéseket lehetett olvasni az anya-magzat kapcsolatanalízisen részt vett anyákkal, akik Vollner Judit újságírónak számoltak be a módszerrel kapcsolatos tapasztalataikról, élményeikről. Azóta a kötetben szereplő magzatok megszülettek, 13-16 évesek lettek, így az új, a Magzatkortól a kamaszkorig című könyv az ő fejlődésüket kíséri nyomon az anyákkal folytatott beszélgetéseken keresztül, felidézve a korábbi terápiás emlékeket is.

Az anya-magzat kapcsolatanalízis egy preventív módszer, amelyet Hidas György és Raffai Jenő pszichológusok dolgoztak ki 1996-ban pszichoterápiás tapasztalatok alapján. A módszer feladata, hogy átvilágítsa a leendő anya lelkét, segítse várandósságával kapcsolatos esetleges konfliktusait, problémás viszonyait rendezni, valamint segítse felvenni, fejleszteni, harmonizálni születendő gyermekével, méhével meglevő természetes kapcsolatát és segítse lélektani oldalról felkészíteni mind a magzatot, mind az anyát a születésre-szülésre - olvasható Hidas György összefoglalása a módszer honlapján.

Az analízisen keresztül lehetővé válik a terhesség teljes pszichoszomatikus kontrollja, a koraszülések megelőzése, a terhesség folyamán fellépő funkcionális zavarok megszüntetése, ezáltal a szülések könnyebben és problémamentesebben zajlanak le.

A kapcsolatanalízis az anya relaxált állapotában történik, hetente egy vagy két alkalommal, a kismama jelentkezésétől egészen a szülésig. "Ha sikerül az anya lelkivilágát gyermekével, a szüléssel kapcsolatban harmonizálni, a szülés lefolyása könnyebb lesz, a gyermek jobban fejlődik mind az anyaméhben, mind a születés után, és kiegyensúlyozottabb lesz" - írja Hidas György. 

A módszer mélylélektani elméleti alapjairól 1995-ben Heidelbergben, a Nemzetközi Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság tizenkettedik világkongresszusán tartott először beszámolót a két terapeuta, az előadást élénk tudományos érdeklődés kísérte.

A Lelki köldökzsinórt 2002 óta többször újranyomták, de tankönyv lett a felsőoktatásban, a pszichológiai és a terhesgondozással, csecsemők, újszülöttek gondozásával kapcsolatos képzéseken is, sőt a 2005-ös német nyelvű megjelenést követően Németországban is.

MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére