Jelenlegi hely

Az M2 a legjobb gyerekcsatorna Eutelsat idei versenyében

A magyar közszolgálati média M2 tévécsatornája nyerte el az Eutelsat műhold-üzemeltető nemzetközi cég első díját a gyerekcsatorna kategóriában - tájékoztatta az MTI-t Velencéből Horváth Vanda, a csatorna főszerkesztője.

Szabó László Zsolt, a Médiatámogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója - aki a főszerkesztővel együtt jelen volt a díj átadásán - külön kiemelte, hogy a csatorna létrehozását annak idején Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) néhai elnöke szorgalmazta.

Köszönetet mondott a Magyar Televízió Zrt-nek a csatorna közel egy évvel ezelőtti megalakításáért, valamint az M2 főszerkesztőségének az áldozatos és értékes munkáért. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy "igazi elismerés ez a díj a magyar közmédiának, az országnak, de különösen a gyerekeknek, akik hittek az erőszakmentes tartalmakban, és folyamatosan növelik a csatorna nézettségét".

Az Európában, Afrikában és a Közel-Keleten vezető műhold-üzemeltető szerepet betöltő Eutelsat minden évben megrendezi a tematikus tévécsatornák versenyét, amelyre ezúttal Velencében került sor. A Duna TV korábban már több díjat is elnyert ezekben a versenyekben. A díjak odaítéléséről az Eutelsat által felállított független szakmai zsűrik döntenek.

"Boldogok vagyunk, hogy ebben a rangos mezőnyben nagyra értékelték azt a munkát, amelyet egy év alatt végeztünk el, és külön köszönet a gyerekeknek, a nézőinknek, akik mellénk álltak, s persze az alkotóknak, akiknek a munkái megmutatják mindazt, ami szép és értékes a televíziózásban: a barátságot, a szeretetet. Ez a csatorna bebizonyította, hogy igenis lehet erőszakmentes, értékes tartalommal a bulvárdivat idején is értéket teremteni" - tette hozzá Horváth Vanda.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére