Jelenlegi hely

Óvatosan a trambulinon!

Itt a tavasz, egyre több a gyermeksérülés. A gyermeksebész szakorvos tanácsai segítenek megelőzni a bajt.

A tavasz beköszöntével megugrik a gyermeksérülések száma, mert a hosszú tél alatt a csemeték elfelejtik, hogyan vigyázzanak magukra. Az utóbbi években pedig mind több a trambulin-baleset. Mivel a sérülések egyre komolyabbak, Kőnig Róbert gyermeksebész szakorvos a megelőzés fontosságára is felhívta a figyelmet.

Egyre több gyermek kerül trambulinon keletkezett sérülés miatt kórházba – mondta el a csalad.hu-nak Kőnig Róbert. A gyermeksebész szakorvos, gyermektraumatológus hozzátette: ezek a balesetek ráadásul súlyosabbak, mint korábban voltak.

Óvatosan a trambulinon

A gyermektraumatológus beszámolt arról, hogy a 2014-es évvel összehasonlítva 2018-ban négyszer több trambulin-sérülést elszenvedő gyermek fordult meg az ambulanciákon, és 4,5-szer többen kerülnek emiatt műtőasztalra.

Azt tanácsolta, hogy a megelőzés érdekében mindig szülői felügyelet mellett használják a gyermekek a játékszert, amely körül legyen biztonsági háló és párnás rugófedő, az eszközt pedig a kert legalacsonyabb pontján, messze a fáktól helyezzék el a felnőttek. A szakember azt is hozzátette: egyszerre csak egy, 6 évesnél idősebb lurkó ugráljon.

Újra meg kell tanulni vigyázni

Kőnig Róbert rámutatott, hogy a tavasz kezdetekor jelentősen megnő a gyermeksérülések száma. Ennek részben a jó idő az oka, másrészt az, hogy a gyermekek elfelejtik, hogyan vigyázzanak magukra. Azok a rutinok, amelyek tavaly ősszel még bennük voltak, télen kikoptak.

Ezért is nagyon fontos, hogy a szabályokat újból le kell fektetni. A négyéves kor alatti gyermekek többsége fejsérüléssel érkezik az ambulanciákra, ők még nem tudnak jól esni, hiszen magasabban van a súlypontjuk.

Az idősebb korosztály már kiteszi a kezét eséskor, így csillapítva az ütést. Ennek viszont az az ára, hogy könnyebben szenvednek csukló- vagy felső végtagtörést.

Fontos a védőfelszerelés használata

Akár profi, akár hobbi sportolásra, játékra gondolunk, nagyon fontos a megfelelő védőfelszerelés – hangsúlyozta. Nem véletlen, hogy külön sisakot fejlesztettek ki a biciklizéshez, és egészen más formájút kell használni például a falmászáshoz. Ugyanez igaz a cipőkre is. A szülő hiába követeli meg a gyermektől a védőfelszerelés használatát, ha ő maga nem hordja. Példát kell mutatni – tette hozzá a szakorvos.

Inkább hajlik, kevésbé törik

A gyermekek még fejlődnek, sokkal rugalmasabb a vázszerkezetük, mint egy felnőttnek. Az esésből, ütésből érkező energia inkább hajlásokat, és kevésbé töréseket okoz. Arra is fontos felhívni a figyelmet – mondta –, hogy bármilyen fájdalommal járó sérülésnek előbb meg kell gyógyulnia, utána jöhet az újabb terhelés.

Ha valami fáj, pihentetni kell. Ha ez nem történik meg, rosszabb lesz a teljesítmény, hosszabb a gyógyulás. Ilyenkor a sportot abba kell hagyni, a fájó testrészt pihentetni kell, felpolcolni és hűteni, kompressziós pólyát, vagyis fáslit helyezni a duzzanatra. Ha három nap alatt nem javul a gyermek állapota, mindenképpen orvoshoz kell fordulni – tanácsolta Kőnig Róbert.

Forrás: csalad.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére