Jelenlegi hely

Hogyan szolgálják a mesék a babák és a kismamák nyugalmát?

Orlik Ilona, alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozásvezetővel egy kismamáknak szóló program kapcsán találkoztam. Szokás szerint siettem, még kavarogtak a fejemben a teendők. Amikor beléptem a terembe, már javában mesélt. Elvarázsolt a hangja, pár perc után teljesen megnyugodtam. Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút mesékről, a mesélés, mesehallgatás csodájáról.

Olykor egyetlen kisgyerek figyelmét is embert próbáló feladat lekötni, nemhogy egy nyüzsgő csoportét. Te hogy csinálod?

Érdekes megfigyelés, hogy az amúgy csörgő-zörgő, gőgicsélő, mozgásra mindig kész csemeték is elcsendesednek, és anyjuk közelében maradnak. Ennek is megvan a maga titka: a mesehallgató kismama képzelete kitárul, nyugalma kiteljesedik, és ez olyan hatalom, ami a gyermeket megtartja ebben a biztonságos térben. Ennél ékesebb bizonyíték kell-e, hogy az ember egy békére és egységre vágyó lény?

Hogyan zajlik egy foglalkozásod?

A mesefoglalkozásra én úgy érkezem, hogy ott egy ismerős környezethez már hozzászoktak a klubba járó babák és kismamák. Ehhez a szőnyegre, párnákra telepedős formához alkalmazkodom tehát. Elsőként az apróságok számára élvezetes énekkel, mondókával, mozdulatokkal ráhangolódunk a mesehallgatásra. Majd ezt követheti a mesemondás. Ám a kellő hosszúságú regémet célzottan az anyáknak mondom el. Ilyenkor nekik mesélek, mert számomra ez így egyértelmű. Hadd szűrődjön csak át az anyukán a tapasztalás.

Mi a meseterápia, mitől működik?

A Meseterápia c. könyv 2010-ben jelent meg Boldizsár Ildikó tollából, az érdeklődés pedig egyre sűrűbb hullámokat vet. Nem csoda, hiszen az Ő általa megformált Metamorphoses Meseterápia egy „mesés” – lehetőség arra, hogy a természeti környezettől elszakadt, városiasodott ember legalább lelkében visszatérhessen az eredethez: az érzelmi és értelmi középpontjához. Ezt látom és tapasztalom, ha az Ő nyomdokain haladva, a Tőle tanultak szerint mesefoglalkozásokat tartok.

A meseterápia egy fajsúlyos ága a nehéz élethelyzetek megoldásában segít. Legyen az akár pszichés, vagy akár testi jellegű. Ezt, az ún. klinikai meseterápiát az egészségügyben jártas szakemberek számára oktatja Boldizsár Ildikó. Az Életválságok meséi c. mesekönyvét is ez a téma hívta életre.

A másik ág: az alkotó-fejlesztő meseterápiás csoportfoglalkozások vezetése, amely nekünk: pedagógusoknak ad egy óriási lehetőséget a kezünkbe. A módszer által képesek vagyunk eljuttatni kisebb közösségekhez az ’önmagunkba-nézés’ ősi módját. Az élő szóban elmondott mese ugyanis - az apróságoktól a bölcs korban lévőig – mindenkit a saját ismeretei szintjén szólít meg. Az egyedi élettapasztalat egyéni módon tükröződik vissza a hallott történetben, hogy aztán mindenki saját maga adja meg saját megoldásait a benne felmerült kérdésekre. Ez a meseterápia működésének a lényege: a saját lényünkből fakadó saját válaszok.

Hogyan hatnak ránk a mesék?

Ahogy a mese sodrása kibontakozik, úgy egy különleges folyamat zajlik bennem is, aki mondom, és abban is, aki hallgatja. Képeket teremtünk egy kerek egységet adó történet mentén. Hiába elevenednek meg fájdalmas jelenetek, a végére az igazság úgyis mindig kikerekíti, kiegyenlíti az érzelmeket. Ez a lelkünk valódi éltetője, táplálója: a ’rendben-lenni-érzés’. A mese által Rend lesz a lélekben és az elmében.

Milyen meséket használsz munkád során?

A közönség életkora és érdeklődése befolyásolja a választást. Míg egy felnőtt végighallgat egy félórás mesét, addig az óvodások egyike-másika kiszaladozna közben pár kortyot magához venni. Ami viszont mindenképp elmondható a választásaimról, az az, hogy jellemzően népmeséket szoktam mesélni.

Működik modern mesékkel is?

Minden bizonnyal. Erre szintén Boldizsár Ildikó munkássága a válasz, hiszen évtizedek óta kutatja a kérdést. 1997-ben jelent meg a tárgykörről értekező műve: Varázslás és fogyókúra címen. A téma jó ismerőjeként tehát, meseterápiás képzései során a kortárs mesék lehetőségeit is feltárja tanítványai előtt.

Köszönöm a beszélgetést, és sok-sok varázslatos mesélést kívánok Neked!

Orlik Ilona alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozásvezetőről, mesefoglalkozásairól itt olvashatsz!

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami szerkesztője

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére