Jelenlegi hely

Egészséges, zabpehelyből készült sütik

A zabpehely számos jótékony hatása mellett a testsúly szabályozásában is segítségünkre lehet.

Ezek az egészséges sütik gyorsan elkészülnek, ha ennénk egy kis nasit, remek választás.  Egy jó könyv olvasása vagy film közben bűntudat nélkül nassolhatunk még este is egy kevesetMert nem esszük meg az egészet egyszerre, ugye?

Zabpelyhes keksz

Hozzávalók:

  • 12,5 dkg apró szemű zabpehely
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly)
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
  • ½ mokkáskanál szódabikarbóna
  • 12 dkg nyírfacukor
  • 6 dkg olvasztott kókuszzsír
  • 6 dkg olvasztott vaj
  • ½  mk. fahéj
  • 1 marék megmosott és beáztatott mazsola
  • 5 dkg durvára vágott dió
  • 3 kocka, 70%-os étcsoki


A száraz hozzávalókat keverjük össze, a tojást verjük fel és a folyékony hozzávalókkal együtt, fakanállal vagy kézzel gyúrjuk össze a masszát, majd tegyük a hűtőszekrénybe 20 percre.

Ne tovább, mert olyan kemény lesz, hogy nem tudunk golyókat gyúrni belőle, a kókuszzsír és a vaj megdermed a hűtőszekrényben. Így várhatunk újabb 20-25 percet, míg gyurmázhatunk vele.

Vegyük ki a hűtőből, dió nagyságú golyókat formázzunk, majd lapítsuk ki egy kicsit. Tegyük zsírpapírral bélelt tepsibe, 180 C fokon, előmelegített sütőben 12 percig süssük. 


 

Almás-zabpelyhes kókuszgolyó

Hozzávalók:

  • 20 dkg reszelt alma
  • 10 dkg apró szemű zabpehely vagy zabkorpa
  • 3 dkg folyékony méz (kicsit melegítsük fel)
  • 2 tk. natúr kakaópor
  • 5 dkg kókuszreszelék + a forgatáshoz

A hozzávalókat összegyúrjuk, 15 percre hűtőszekrénybe tesszük, hogy könnyen formázható legyen. Kis golyókat készítünk, beleforgatjuk a kókuszreszelékbe. Tegyük hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen.

 


 

Diós-zabpelyhes kókuszgolyó

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált dió
  • 1 reszelt alma
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg zabkorpa
  • 2 tk. natúr kakaópor
  • 5 dkg megmosott, áztatott mazsola apróra vágva
  • 5 dkg kókuszreszelék + a forgatáshoz
  • ½ dl forró víz

A hozzávalókat összegyúrjuk, golyókat formázunk belőle és kókuszreszelékbe forgatjuk.


 

May Andi - Monorimami

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére