Jelenlegi hely

Makrancos család

Beküldő lakhelye: Vas megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyerekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni a befektetett energiát megtérülni.​

Fantasztikus megélni,ahogy pocakban rebegő kis ismeretlenből nyekergő,magatehetetlen babák,majd évek munkájával okos,erős, büszke, önálló identitások lesznek. Itt tartunk most,a nagyobbikkal,aki 12 éves. Előttünk van az elválás,még csak a szelét érezzük. A kisebbik (5) az iskola felé bontogatja a szárnyait lassan és nem sokára érkezik egy újabb nyekergő. 
Öröm az,ha érzem,valóban megértettem,amit a saját szavaikkal,tetteikkel mondanak,és ha segítettem úgy,hogy azzal nem gátoltam az egyéniségüket.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)​

Az egyikük már kamaszos daccal próbálja fedzegetni a türelmem (elég sikeresen), a másikukkal talán az a gond,hogy ő valóban ilyen szétszórt. Ezer dolog érdekli,azokkal párhuzamosan foglalkozik és azoknak kéznél kell lennie. Nem tudom még,hogy tükröm-e,vagy fricskám.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olvastam a Hallgasd úgy és a Testvérek.... c. könyveket. Hasznosítom is,de szeretném,ha jobban rögzülne,ezt az élő előadástól várom. Ezen kívül a férjemet is szeretném vinni, ugyanis neki tetszenek az eredmények,de képtelen elolvasni (számára kínlódás az olvasás).

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére