Jelenlegi hely

Gazdag programkínálat a megújult szombathelyi AGORA Művelődési és Sportházban

  Minden korosztály számára bőségesen kínálnak élményeket a több mint 700 millió forintos beruházással felújított szombathelyi AGORA Művelődési és Sportházban (MSH), melynek ünnepélyes megnyitóját október 3-án tartják egy gálaműsor keretében - hangzott el az AGORA programismertető sajtótájékoztatóján kedden.
    Parais István, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: a megújult közösségi térben valódi agóraként, találkozóhelyként, fórumként kívánnak működni, ahol az ajtók szinte mindig nyitva állnak és ahová be lehet térni akkor is, ha éppen nem zajlanak nagyszabású programok.
    Prieger Szabolcs igazgatóhelyettes a következő három hónap programkínálatát ismertette, amelyek között megtalálhatók különböző könnyűzenei stílusokat képviselő koncertek, előadói estek, színházi produkciók, de lesz táncverseny és az végén ismét az MSH-ban rendezik meg majd a vasi megyeszékhely bálját is.
 
    Október 9-én Zorán koncertezik, október 10-én japán napot tartanak, október 17-én az ISIS Dance Open táncversenyt rendezik meg az intézmény falai között, október 20-án egy színházi előadást láthat a közönség Ma szabad a kecó címmel, október 24-én és 25-én pedig csokoládéfesztivál helyszínéül szolgálnak - sorolta.
 
    Tájékoztatása szerint október 30-án újra indul Szombathelyen a Dumaszínház előadásainak sora ezúttal Kiss Ádámmal, november 6-án a Csík Zenekar koncertezik, November 7-én a Szent Márton-gálának adnak otthont, november 13-án pedig a kubai zene kedvelőit várja egy forró hangulatú estre a Habana Social Club, november 14-én pedig az Alma Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.
 
    Ugyancsak november 14-én a Polgári esték sorozat keretében beszélget Hende Csaba a térség országgyűlési képviselője Fábry Sándor televíziós személyiséggel, november 15-én pedig a 35 éves fennállását ünneplő Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart köszöntik egy gálaműsorral.
 
    November 17-én ismét egy színházi előadás következik, az Őrült nők ketrece című zenés darabban Stohl Andrást láthatja a közönség. November 20-án a Somnakaj című etnoballadát tekinthetik meg az érdeklődők Oláh Gergővel, november 24-én Presser Gábor és Rúzsa Magdi ad közös koncertet.
 
    November 28-án rendezik meg az 50. Nemzetközi Savaria Táncversenyt, amely éppen az AGORA átépítése miatt került a nyár helyett erre a szokatlan téli időpontra. December 3-án a Budapest Bár együttes koncertezik, december 5-én az Ungaresca Táncegyüttes lép fel, december 15-én pedig Koncz Zsuzsa koncertje érdemli meg a figyelmet. December 28-án egy hatalmas óévbúcsúztató rockbulit szerveznek az MSH falai között az Ossian, a Lord és a Kárpátia részvételével, december 31-én pedig egy szilveszteri bál zárja a sort a bőséges programkínálatban.
 
Forrás: MTI
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére