Jelenlegi hely

Gyengeség vagy erő?

Megható történet egy félkezű fiúról, aki a hiányát az előnyére fordította. Megtanulta: "A legnagyobb gyengeséged a legnagyobb erőd!"

Élt egyszer egy fiú, aki fél kézzel született. Hiányzott a bal karja. Az évek során mindent ügyesen megtanult fél kézzel csinálni. Iskolás korában egy napon elhatározta, hogy sportolni fog, mégpedig cselgáncsozó akar lenni.

Szülei kételkedve hallgatták ötletét, bátortalanul és félve bízták őt egy edzőre. A cselgáncsedző sokat foglalkozott vele, viszonylag gyorsan megtanította neki a szabályokat és a legalapvetőbb fogásokat. Aztán megtanított neki egy fogást, de többet nem.

Újra és újra ezt gyakoroltatta vele, hogy minél ügyesebben, minél gyorsabban, a lehető legtökéletesebben végezze ezt a fogást. A fiú persze látta, hogy a többi tanítvány rengeteg más fogást megtanul, ezért egyszer megkérdezte edzőjét: Miért csak ezt az egyetlen fogást tanítod nekem? Az edző, csak ennyit mondott: Elég lesz neked ez az egy is.

Nemsokára versenyt rendeztek és az edző a fiút is benevezte, bár a szülők nagyon csodálkoztak. Aztán a versenyen a szülők és mindenki más nagy csodálkozására a fiú villámgyorsan legyőzte első ellenfelét. A másodikat szintén, aztán sorra a többieket.

A döntőben egy jóval magasabb és erősebb fiú volt az ellenfele, ezért a szülők mindjárt odaszaladtak gyerekükhöz és azt javasolták neki, hogy ne küzdjön meg vele, inkább adja fel. De edzője bátorítására a fiú kiállt és hamar győzött, most is a jól begyakorolt fogást alkalmazva. Így nyerte meg a versenyt.

A győzelem után megkérdezte az edzőt: Hiányzik a bal karom. Hogyan tudtam mégis fél kézzel mindenkit legyőzni? A bölcs edző ezt válaszolta: Tudod, ebből a fogásból, amit tanítottam neked, csak úgy lehet szabadulni, csak úgy lehet elhárítani, ha az ellenfél megragadja a te bal kezedet.

A hiány a te előnyödre fordítható! A legnagyobb gyengeséged a legnagyobb erőd!

(Forrás: Horváth István Sándor)

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére