Jelenlegi hely

Farkas család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az én kislányom még csak fél éves, de már annyi mindent tud és olyan sokat fejlődött ez idő alatt. Az örömét egyértelműen ki tudja fejezni: kezdetben kisebb mosolyfélékkel, majd hatalmas vigyorral, mára pedig már vihogó, hahotázó vigyorral. Szereti, ha sokat foglalkozunk vele, nevetgélünk együtt, plüss állatokkal bábjátékot játszunk, vagy csikizem, simogatom. Imádja a lufit és ezeket az örömöket, örömteli pillanatokat (együtt!) örömteli átélni újra és újra. Megunhatatlan :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Erre a kérdésre nehéz válaszolnom, hisz lánykám még nagyon fiatal, így ilyen problémáink még nemigen vannak. Legnagyobb "problémám" az éjszakai felkelések gyakorisága és a folyamatos aggodalom, bizonytalanság, hogy vajon mindent rendben csinálok-e. A hiszti, ellenállást választottam, mert hát már nálunk is előfordul, hogy minden igyekezetem ellenére nem úgy viselkedik a lányom, ahogy én azt remélem és nem mindig sikerül mindent úgy elérnem nála, ahogy szeretném. Van, hogy sír keservesen, vigasztalhatatlanul, amikor látszólag nincs is oka rá, vagy amikor én már olyan fáradt vagyok, hogy nehéz türelemmel bírni a megpróbáltatásokat, vagy nyilvános helyen, ahol jobb lenne csendben lennünk...

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnénk minél jobb szülők lenni, a problémákat orvosolni és a lehető legjobb módon megoldani. Sok gyermeket szeretnénk, érdekel minket minden hasznos tartalom a családi élettel, gyermekneveléssel kapcsolatban. A legjobb a lehető legkorábban elkezdeni a tanulást és már az elején sokat megtudni a későbbi nehézségekkel kapcsolatban így talán teljesen elkerülni azokat.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére