Jelenlegi hely

Kisebb eséllyel lesz allergiás a gyerek, ha kézzel mosogat a család

Csökkentheti a gyermekkorban kialakuló allergia lehetőségét, ha a családban nem géppel, hanem hagyományosan, vagyis kézzel mosogatják az edényeket - derült ki egy svéd kutatásból.

Azokban a családokban, ahol kézzel mosogatják az edényeket, a gyerekek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel lesznek allergiásak, mint a mosogatógépet használó családokban - idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics aktuális számában megjelent tanulmányt.

A Bill Hesselmar, a Göteborgi Egyetem gyermekosztályának allergológusa és munkatársai szerint a kézzel mosott edények nem lesznek annyira tiszták, a családtagok így több baktérium hatásának vannak kitéve.

A szakértők az úgynevezett higiéniai hipotézis elvére hivatkozva úgy vélik, a korai életszakaszban több mikrobának kitett gyermeki szervezet immunrendszerét erősítik a baktériumok és ezáltal csökkentik az allergia kialakulásának kockázatát.

A vizsgálatban a kutatók ezer gyermek szüleit kérdezték ki az allergiával, mindennapi életükkel, táplálkozási szokásaikkal kapcsolatban.

Hesselmar szerint a kézi mosogatás kapcsolatban áll más életmódbeli jellemzőkkel, melyek szintén ezt a hatást erősítik. Korábbi tanulmányok feltételezése szerint például az alacsonyabb jövedelem, a zsúfolt élettér és a bevándorlói státusz is összefügg az allergia alacsony kockázatával, illetve ez a három tényező is összekapcsolható a mosogatási szokásokkal.

Bár Hesselmar úgy véli, eredményeik "érdekes megfigyelések", véleménye szerint túl korai a kézi mosogatást allergiaellenes stratégiaként ajánlani.

A kételkedők szerint is túl korai gyakorlati hasznát keresni a kutatás eredményeinek. Rávilágítottak arra is, hogy a higiéniai hipotézis szerint a baktériumoknak és bacilusoknak az igen korai szakaszban, elsősorban a gyerek életének első hat hónapjában van kiemelkedő hatásuk az immunrendszer megerősítésében. Egy hat hónapos csecsemő pedig nagyon ritkán ér kézzel mosott edényekhez és evőeszközökhöz.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére