Jelenlegi hely

Jön a Libegők Éjszakája!

Romantikus, csillagos éjszakán négy magyarországi libegő is nyitva tart majd sötétedés után is július 13-án. A Mátra és a Bükk mellett a Zempléni-hegység és a Budai-hegység libegői is várják az érdeklődőket.

Utazz éjszaka a libegőn!

Az első Libegők Éjszakáját 2018-ban rendezték meg, amelynek az ötletét a nagy sikerű Sípályák Éjszakája adta. Idén négy helyszínen, a Mátrában, a Bükkben, a Budai-hegységben és a Zempléni-hegységben várják a látogatókat.

Sástó-Kőbányán az Oxygen Adrenalin Park a Libegők éjszakáján a szokásos nyitva tartás szerint, 9-19 óráig, a libegő pedig meghosszabbított nyitva tartással 9 és 24 óra között üzemel. A Lillafüredi Libegőpark a Libegők éjszakáján délelőtt 10 és este 22 óra között várja vendégeit. A tervezett programok között van kézműves foglalkozás, arcfestés, tombola, fotósarok és kvíz játék is.

Sátoraljaújhelyen, a Zemplén Kalandparkban is lehet libegőzni, a részletes programot hamarosan közzé teszik.

Zugligeti Libegő

A BKV a Zugligeti Libegővel csatlakozik az országos rendezvényhez. Magyarország első személyszállító drótkötélpályája 1040 méter hosszú, a két állomása között pedig 262 méter a szintkülönbség. Hegymenetben a főváros legmagasabb pontjának közelébe, a János-hegyre lehet feljutni, völgymenetben pedig Budapestre kínál egyedi kilátást.

Július 13-án 17 órától éjjel 1 óráig lehet libegőzni a János hegyre. Az éjszakai utazás izgalma és a kivilágított főváros látványa nem mindennapi élményt ígér.

A rendezvény erre az alkalomra szóló 5000 forintos retúrjeggyel látogatható. A jegyek elővételben a Földalatti Vasúti Múzeumban vásárolhatók meg, csak készpénzért. Gyermek-, és diákjegy a rendezvényre nem váltható, az utazás 3 éves kor alatt ingyenes. 

További információ

    Forrás: MTI, BKV

    - Budapestimami -

    Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

    Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Neked ajánljuk!

    Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

    Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

    Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
    Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

    Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

    Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
    Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

    Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

    Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
    Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

    Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

    A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

    Partnereink

    Ugrás az oldal tetejére