Jelenlegi hely

Idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? program

Július 1-jétől indul a Hol vagy, Kajla? nevű országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos iskolások fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig. A Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de néhány hajójáraton is.

Hol vagy, Kajla?

A program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.

Július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.

Tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg. Hamarosan elérhetőek lesznek a Kajla-körök is, amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak.

A kampány célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. A gyerekek így nem csak a tanórákon tanulhatnak az ország látványosságairól és természeti kincseiről, hanem Kajlát, a kíváncsi magyar vizsla kölyköt követve virtuálisan és személyesen is felfedezhetik Magyarország csodáit.

A Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal a MÁV és a GYSEV vonalain ingyen utazó gyermekek kísérői 33 százalékos kedvezményre jogosultak. A gyerekek díjmentes menetjegyeit a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is ki lehet váltani.

A program keretében Kajla kutyával matricáztak be egy nagyteljesítményű TRAXX mozdonyt, amely Keszthelyig, illetve Nagykanizsáig közlekedik.

A tavalyi programban a Balaton volt az egyik legnépszerűbb útirány a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Dunakanyar mellett. A nyári időszakban 75-85 százalékkal több vonat közlekedik a Balaton partjára, amely idén már Sátoraljaújhely és Győr térségéből is átszállás nélkül érhető el.

A fővárosban pedig Kőbánya-Kispestről és a Keleti pályaudvarról is közvetlenül lehet utazni a Balatonhoz. A Keszthelyre közlekedő vonalon pedig - napi nyolc pár vonaton - étkezőkocsi is várja az utasokat.

A Hol vagy, Kajla? programhoz idén is csatlakozott a posta: július 15-étől a Magyar Posta ingyen szállítja a programban résztvevők Kajla-képeslapjait, és a posta a program logisztikai partnere is.

A kampány főszereplője Kajla, a kíváncsi magyar vizsla kölyök. Kajla gazdája egy család, akik sokat utaznak és kirándulnak, és a kiskutyát is mindig magukkal viszik, aki sokszor fejtörést okoz nekik, hiszen folyton eltűnik, és meg kell keresniük. Kajla keresése közben játékos módon ismerhetik meg az iskolás gyerekek Magyarország egyedülálló természeti csodáit és épített örökségét.

Kajlával kapcsolatos híreket a www.kajla.hu oldalon érdemes követni, ahol a kampány keretében biztosított kedvezményekről is bővebb információt találtok.

Nem találjátok a Kajla útlevelet?

Tavaly a bizonyítvánnyal, vagy a szeptemberi iskolakezdéskor kaptátok meg a Kajla útlevelet. Ha most mégsem találjátok, akkor sincs baj, lehet pótolni:

  • Bármelyik Tourinform irodában kérhettek új Kajla útlevelet, ha bemutatjátok a diákigazolványt,
  • vagy írjatok az info@kajla.hu e-mail címre, küldjétek el a diákigazolvány azonosító számát, a postacímet, és elküldik nektek az új útlevelet!

 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére