Jelenlegi hely

Háromezer fát ültettek idén újszülötteknek

A „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” - akció keretében idén közel háromezer, a mozgalom indítása óta több mint tízezer facsemetét ültettek már el – ismertette kedden a gemenci erdőgazdaság.

A Gemenc Zrt. 2009 októberében indította el mozgalmát Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központban. Azóta már összesen 14 megye 92 települése kapcsolódott a kezdeményezéshez.

A települési önkormányzatokkal kötött együttműködési szerződésben a Gemenc Zrt. vállalta, hogy évente, a született gyermekek számának megfelelően, térítésmentesen biztosítja a facsemetéket, valamint az ültetés során szakmai iránymutatást és felügyeletet nyújt az önkormányzatoknak.

Az erdőgazdaság minden esetben a települések tájegységének megfelelő őshonos csemetéket adományoz, a csemeték kiválasztásánál ügyelnek a helyi talajviszonyokra is. A jelentős aszály miatt a korábbi években adományozott csemeték 25 százaléka pusztult ki, ezeket minden esetben pótolta az erdőgazdaság.

A gemenci erdőgazdaság célja, hogy a felnövő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjön a fához, az erdőhöz, ezáltal a természeti környezet védelméhez. A mozgalom emellett a kedvezőtlen klímaváltozás hatásának mérséklésére is felhívja a figyelmet. Az akció továbbra is nyitott, várja újabb települések jelentkezését.

 

 

Forrás: MTI

Kép innen

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére