Jelenlegi hely

Családi házak energetikai felújítására ír ki pályázatot az NFM

FRISSÍTVE! Az Otthon Melege program hatodik elemeként családi házak energetikai célú felújítására ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tájékoztató csütörtöktől elérhető a tárca honlapján, a kiírás július első hetében jelenik meg - jelentette be Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Construma ÖkoCity kiállításának megnyitóján.

Az államtitkár elmondta: a program az 1996 előtt épült családi házakra vonatkozik, amelyek 135 négyzetméternél kisebbek. Külső szigetelésre és nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer korszerűsítésére vagy cseréjére, illetve megújuló energetikai berendezésekre, napelemekre, napkollektorokra lehet támogatást kapni.
A keretösszeg 5 milliárd forint, amelyet a következő időszakban kétszer 5 milliárd forinttal meg kívánnak emelni az igényektől függően, egy pályázó maximum 2,5 millió forint támogatást nyerhet el - közölte az államtitkár.

A támogatás mértéke a fejlesztés 40-55 százaléka között lehet. Négy kategória lesz; a beruházási költség 40 százalékára jogosult például, aki egy elemet vállal, 55 százalékot kaphat, aki három elemre, szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre és megújuló energetikai fejlesztésre is vállalkozik - ismertette Szabó Zsolt.

A szükséges forrást a hazai költségvetésből, illetve a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből befolyó pénzből biztosítják.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium honlapjára csütörtökön felkerülő általános tájékoztató alapján az érdeklődők felkészülhetnek.

Július első hetében régiónként, külön forráskerettel megjelenik a pályázat, a jelentkezéseket online feltöltés után bírálják el - közölte. Hozzátette, a felújítás egy-egy családnak 5-25 ezer forint megtakarítás jelent havonta.

Szabó Zsolt jelezte azt is, hogy várhatóan májusban ismét kiírnak pályázatot hűtőgépcserére, jelentkezni a korábbi paraméterek alapján lehet majd.

 

FRISS INFORMÁCIÓK!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közzétette a pályázati kiírást a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása céljából. A pályázati felhívás kódja: ZFR-CSH/2016.

A pályázat keretében magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek pályázhatnak maximum 2,5 millió forintra családi házak energetikai célú korszerűsítésének, felújításának támogatása céljából. A támogatást kizárólag hagyományos (vályog vagy falazott) technológiával, 1996 előtt épült, és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterülettel rendelkező, egylakásos, használatban lévő (jelenleg is lakott) családi házak korszerűsítésére lehet igényelni.

A támogatás mértéke 40-55% a fejlesztés komplexitásától függően. A beruházás megvalósításával elérhető, energiatanúsítvánnyal igazolt CO2 megtakarítás alapján minden megtakarítható CO2 kg/év egységre 900 Ft támogatás igényelhető. A maximális támogatás mértéke azelszámolható költségek

  • 55%-a, de maximum 2.500.000,- Ft, amennyiben a pályázó a hőszigeteléssel egyidejűleg egy további energiahatékonysági fejlesztést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 50%-a, de maximum 2.000.000,-Ft, amennyiben a pályázó hőszigetelést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 45%-a, de maximum 1.500.000,-Ft, amennyiben a pályázó egy energiahatékonysági fejlesztéstést és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 40%-a, de maximum 1.250.000,-Ft, amennyiben a pályázó egy típusú fejlesztést valósít meg a beruházás keretében.

Támogatható tevékenységek

  • Homlokzati nyílászárók energia-megtakarítást eredményező cseréje, felújítása
  • Homlokzatok és födémek hőszigetelése
  • Fűtési és/vagy használati melegvíz ellátó rendszerek korszerűsítése, energia-megtakarítást eredményező felújítása
  • A megújuló energiafelhasználás kialakítása vagy növelése

Támogathatónak minősül továbbá minden olyan kivitelezési munkálat, mely elengedhetetlenül szükséges a fentiekben jelölt, mérhető energia megtakarítást,illetve CO2 csökkenést eredményező munkák megvalósításához. A támogatás folyósítása minden esetben a Kedvezményezett felé történik, utólagos finanszírozással, a teljes bekerülési költség kifizetésének igazolását követően.

A pályázat benyújtása

Pályázatot benyújtani 2016. július 01. napjától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges. A pályázókat pályázati díj nem terheli. A pályázatok a benyújtás sorrendjében kerülnek feldolgozásra. A pályázat benyújtása kizárólag elektronikus úton lehetséges!

Az elektronikus pályázati rendszerrel, illetve a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdések, problémák esetén segítségnyújtás a lebonyolító Ügyfélszolgálatán érhető el.

Telefonszámok: +36 70 945 4250; +36 70 945 4294; +36 70 945 6542
Telefonos ügyfélszolgálati idő: Hétfő – Csütörtök: 8.00 - 16.00; Péntek: 8.00 - 14.00
E-mail: csaladihaz2016@nfsi.hu

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ITT!

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ LETÖLTÉSE ITT!

 

Forrás: MTI, kormany.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére