Jelenlegi hely

Adományozz okosan!

Egyre többen érzik úgy, hogy a megunt, használt, kinőtt ruhákat nem egyszerűen kidobják, hanem adományként juttatják el rászorulókhoz egy karitatív szervezeten keresztül. Adományozni jó, hiszen nem csak jót cselekszünk ilyenkor, hanem a környezetet is védjük ezzel. De nem mindegy, hogyan tesszük!

A következő pár pontban hazánk legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt összeszedte, hogyan lehet mindezt okosan, körültekintően tenni, úgy, hogy az adomány közvetítőjét és a megadományozott személyt is jó érzés töltse el az adomány kapcsán.

Ha tényleg segíteni akarsz

  • Fontos, hogy az adományozásra szánt ruhának is legyen használati értéke (pl. báli ruha vagy akár nercbunda például nem mindenki számára bír használati értékkel). Tehát adományozásnál figyelembe kell venni, hogy mi lehet hasznos az általunk választott célcsoport számára. Nem szabad elfejtenünk, hogy az adomány fogadásnak költségei is vannak: a rakodásnál, szortírozásnál, a raktározásnál, a szállítmányozásánál adminisztrációs költségek, bérköltségek és önkéntes foglalkoztatással kapcsolatos költségek is felmerülnek. Ezért is fontos, hogy ezek az erőforrások és költségek ne menjenek kárba azáltal, hogy adományozásra nem alkalmas ruhákkal foglalkoznak a segélyszervezet munkatársai és önkéntesei.
     
  • A rászorulók szempontjából a használhatóság mellett érdemes arra is figyelni, hogy ha nagyobb mennyiségű ruhát adományozunk, akkor életkor és nemek szerint szortírozva juttassuk el adományunkat az általunk kiválasztott segítő szervezethez vagy közösséghez, mert így gyorsabban el tud jutni a segítségünk.
     
  • Mivel a karitatív szervezeteknek nincs módjuk egy ruha felfeslésének, cipzár meghibásodásának javíttatására, tisztíttatásra sem, csak foltmentes, hibátlan ruhákat és cipőket adományozzunk.
     
  • Csökkenteni tudja a szervezet ráfordításait az is, ha az adományozott ruha éppen az aktuális évszakban vagy az eggyel későbbiben viselhető, így nem kell 9 hónapon keresztül tárolni ezeket a felajánlásokat. 

Egyéb információk

 

  • Praktikus: Mielőtt eljuttatjuk adományunkat, érdemes megkérdezni, hogy tudja-e fogadni a szervezet. A Magyar Vöröskereszt elérhetőségei itt megtalálhatóak.
     
  • Újrahasznosítás: Ha az adományozandó ruha nem fér bele a tiszta, hibátlan kategóriába, országszerte találhatóak ruhakonténerek, ahonnan nem az elsődleges funkciójukban lesz hasznosítva a gyűjtött textil, így nem számít, ha esetleg foltos vagy szakadt. Ebben partnerünk a TexTrade Kft. Sok nagyobb vállalat is rendelkezik újrahasznosítással foglalkozó programmal (pl.: H&M) ezeket a lehetőséget is érdemes megvizsgálni, hiszen még kedvezményekben is részesülhetünk. Még egyszerűbb megoldásnak bizonyul, és szintén környezettudatos cselekvés, ha a viselésre már nem alkalmas textilt géprongynak adjuk le a lakóhelyünkhöz közeli üzemekben, műhelyekben.
     
  • Alternatív segítés: Az adományboltokban leadott ruhák értékesítését követően az adomány értéke visszafordítódik a karitatív tevékenységbe.
     
  • Fontos: A karitatív szervezetek munkatársainak, önkénteseinek tilos és szankcionálandó az adományok saját célra történő hasznosítása.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére