Jelenlegi hely

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 74. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

A Vörsi Betlehem története

Advent első vasárnapjára készül el a Vörsi Betlehem. Közép-Európa legnagyobb betlehemének a története egészen 1948-ig nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb betlehemet építettek.

Ma már több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig. Az óriási betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva pedig kizárólag természetes anyagokból készül.

2018-ban 3 köbméternyi tuja, 20 darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye volt hetvenedik alkalommal látható. A betlehem felépülése ma már 8-10 napon keresztül zajlik, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája.

Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várja több tízezres hazai és külföldről többnyire német, francia vagy éppen amerikai látogatóit.

Vörsi Adventi Vásár

Idén is megnyitja kapuit az adventi vásár, amely változatos ételekkel, italokkal és ajándékokkal várja az utazókat. A Vörsi Adventi Vásár étel-ital része minden nap nyitva lesz, viszont az ajándéktárgyak és egyéb árusítások csak az adventi hétvégéken, karácsonykor és a két ünnep között lesznek nyitva. A vásár 50 méterre található a templomban található beltéri betlehemtől.

Betlehemi pásztorjáték

Az adventi időszakban minden vasárnap 14 órától ünnepi szentmise várja nem csak a falubelieket, hanem az odaérkezőket is. A Betlehemi Pásztorjáték fél 2-kor a mise előtt az Adventi Vásártéren és közvetlenül a mise után a templomban lesz megtekinthető.

Falubeli szokás szerint betlehemezők járják a falut és bábjátékkal játszanak el egy betlehemi pásztorjátékot, hogy minél nagyobb figyelem övezze a Szent Családot.

A bábtáncoltatás hagyománya Vörsön régmúltra tekint vissza, az idősek szerint már több, mint száz éve járták a falut a pásztorok. A családokhoz is elmennek a betlehemi örömhírrel, és hogy minél több helyre eljussanak, már karácsony előtti napokban elindulnak.

A Szent Márton Templom Budapestről érkezve leggyorsabban az M7-es autópályán keresztül a 175-ös lehajtónál, Battyánpuszta irányából közelíthető meg. (A GPS-be elegendő a Vörs, templom címszavakat használni, és máris irányt mutat számunkra.)

A Vörsi Betlehem 2023. december 3-tól 2024. január végéig mindennap látogatható 9:00 – 17:00 óráig a Szent Márton Püspök Templomban (Vörs, 8711  Ady Endre utca 6.). December 24-én – szenteste – a betlehem 10.00-12.00 között látogatható.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére