Jelenlegi hely

A katolikusoknak nem kell úgy a szaporodniuk, mint "a nyulaknak"

Ferenc pápa szigorúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint "a nyulaknak", és a "felelősségteljes gyermekvállalásra" kell hagyatkozniuk".

A Fülöp-szigetekről hazatérőben a katolikus egyházfő a repülőgépen újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. Fontosnak nevezte azonban, hogy külső intézmény ne erőltesse rájuk nézeteit a születendő gyermekek számának a szabályozásáról, és bírálta a fejlődő világ "ideológiai gyarmatosítását".

Főként afrikai püspökök panaszkodtak régóta arra, hogy szervezetek, intézmények, egyes nemzetek egyre inkább rákényszerítik a fejlődő világra, gyakran a fejlesztési segély feltételeként, a születésszabályozásnak és a homoszexuálisok jogainak nyugati eszméit.

"Mindenkinek meg kell őriznie az önazonosságát, anélkül, hogy ideológiailag gyarmatosítanák" – hangoztatta a katolikus egyházfő.

Utazása alatt a pápa a leghatározottabban a védelmébe vette az 1968-ban kiadott, a mesterséges születésszabályozást ellenző Humanae Vitae enciklikát. A többnyire konzervatív egyesült államokbeli püspökök nyelvezetét idéző megfogalmazásban óvott a család elleni "ártalmas támadásoktól", az azonos neműek közti házasságra utalva, és hangsúlyozta, hogy "az életre való nyitottság a házasság szentségének feltétele".

Hozzátette egyszersmind, hogy nem igaz, hogy a jó katolikusok "olyanok, mint a nyulak". Épp ellenkezőleg, a "felelősségteljes gyermekvállalás" megköveteli, hogy a szülők szabályozzák gyermekeik megszületését, és ennek módjaira vannak egyházi tanítások. Példaként annak a nőnek az esetét említette, aki hét császármetszés után nyolcadik gyermekével is állapotos lett.

"Ez felelőtlenség!" – jegyezte meg Ferenc pápa. A nő érvelhet azzal, hogy bíznia kell Istenben. Isten azonban megteremti annak módját, hogy felelősen viselkedjünk" – tette hozzá.

A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogy több megengedett módja is van a születésszabályozásnak, utalva a női ciklus megfigyelésén alapuló természetes családtervezésre.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére