Jelenlegi hely

A megelőzést hangsúlyozza a 9. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

A méhnyakrák, a 45 év alatti magyar nők körében a második leggyakoribb daganatos megbetegedés megelőzésének fontosságára figyelmeztet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 24. és 30. között.

A magyarországi ingyenes programsorozatban Budapest mellett részt vesz Sopron, Mezőtúr, Szakoly, Szolnok, Debrecen, Békéscsaba és Esztergom is, az egyes városok programja megtalálható az eseményt a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társasággal (SZNTT) közösen szervező Mályvavirág Alapítvány honlapján (http://malyvavirag.hu).

A fővárosban szombaton az Allee Bevásárlóközpontban várják egész napos programsorozattal a látogatókat. A rendezvény Fábián Évi fotóművész méhnyakrákon átesett nőkről készült fotókiállításával nyílik. A kiállítás mellett elhelyezett egyedi próbababáknál a látogatók szimbolikusan is kifejezhetik majd a HPV elleni küzdelemben való elkötelezettségüket azzal, ha egy-egy gyöngyöt dobnak be a próbababák hasi részébe.

Für Anikó, Schell Judit, Gubás Gabi, Fodor Annamária és Csányi Sándor olvasnak fel megrendítő történeteket méhnyakrákkal foglalkozó könyvekből. A betegségről, a megelőzésről az érdeklődők szakemberektől kaphatnak felvilágosítást.

Magyarországon évente mintegy 1000-1200 méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak és mintegy félezer halálesetért felelős a betegség. A megbetegedések lakosságszámhoz viszonyított aránya Magyarországon az 5. legmagasabb a 28 tagú Európai Unióban. Európában évente 25 ezer áldozatot szed a betegség.

Az SZNTT szerint a méhnyakrák kialakulását előidéző humán papillomavírus (HPV) a rákos megbetegedések 5 százalékáért tehető felelőssé. A fertőzés gyakoriságát mutatja, hogy élete során a nők 80 százaléka és a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik HPV-vel. Minden tizedik fertőzöttnél kialakul valamilyen daganatos elváltozás.

A lakosság ennek ellenére nincs tisztában a HPV veszélyeivel: a magyarok közel harmada nem is hallott még róla és csupán minden második férfi tud a vírus létezéséről, pedig a vírus egyes törzsei náluk is daganatok kialakulását okozhatják - olvasható az SZNTT által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Magyarországon 2014 óta ingyenes a 7. osztályos lányok számára a HPV elleni védőoltás, amelyet tízből nyolc szülő kért gyermeke számára.

"A hazai oltási program nagyon komoly előrelépés, amely sokkal eredményesebbé teheti a vírus elleni küzdelmet. Ugyanakkor fontos, hogy valamennyi veszélyeztetett csoport, tehát nemcsak a kamaszlányok, hanem a felnőtt nők, a fiúk és a férfiak is felismerjék a vírus veszélyeit, és minél nagyobb számban vegyék igénybe a védőoltást. Ez ugyanakkor nem helyettesíti a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat. A HPV elleni hatékony védekezést a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazása jelenti" - véli Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, az SZNTT elnöke.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére