Jelenlegi hely

Kerti szegély: típusok, ötletek

A kerti szegélyek számos típusa létezik, amelyek mindegyike kreatív módokon hasznosítható. Összegyűjtöttük most a három leggyakoribb fajtát és hogy melyik hogyan alkalmazható az udvaron.

Hagyományos műanyag kerti szegély

A hagyományos kerti szegélyek legnagyobb része teljes mértékben praktikus okokból létezik. Feladatuk ugyanis, hogy a különböző jellegű területeket elválasszák egymástól a kertben. Gyakorlati példával élve, ha a kert egy részét fű borítja, kisebb részén pedig mulcs vagy kavics található, a szegély megakadályozza, hogy a talajtakaró anyagok a gyepre kerüljenek.

Ebből kifolyólag leginkább akkor jó választások, ha szeretnénk megakadályozni, hogy az egyes anyagok egymással keveredjenek – emellett azonban nem szeretnénk túl sokat bajlódni. Hiszen a műanyag kerti szegélyek lerakása rendkívül egyszerű, egyedül is könnyedén teljesíthető feladat.

Fa vagy bambusz szegély

A fa és bambusz szegélyek funkciójukban szinte teljes egészében megegyeznek a műanyag darabokkal. Ugyanakkor természetesebb anyagból készülnek, illetve sokak szerint jóval esztétikusabbak is.

Emiatt akkor lehetnek jó döntések, ha az egyes felületek között szintkülönbség is van, vagyis a szegély nagyobb része ki fog látszódni – vagy egyszerűen csak szeretnénk egy nem túl hivalkodó, mégis egyértelmű határvonalat húzni kertünk egyes területei között.

Mini kerítések

A mini kerítések bár a kerti szegélyek kategóriájába tartoznak, jelentősen eltérnek az előző két típustól. Míg az előzőek visszafogottabb módon választják el a különböző anyagokat a kertben, addig a mini kerítések lényege éppen az ellenkező. A fa darabok általában lécekből állnak, így fizikailag is megakadályozzák a keveredést. A kovácsoltvas mini kerítések azonban gyakran inkább a vizuális lehatárolást szolgálják.

Alkalmazásuk leginkább virágos kertek esetében ajánlatos. Ekkor ugyanis amellett, hogy jól elkülöníthetővé teszik az ágyást a kert többi részétől, egyfajta keretet is adnak a virágoknak. Ez kifejezetten szép lehet, ha például rózsák mellé választunk egy szép, kecses kovácsoltvas elemet.

Az ANRO webáruházban mindhárom felsorolt kerti ágyásszegély típusból számtalan darab közül válogathatsz. Így teljesen mindegy, melyik tetszik a legjobban vagy felel meg a neki szánt célnak, tőlük garantáltan beszerezheted. Válaszd ki a tökéleteset és induljon a kertrendezés!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére