A Szombathelyimami 2015/16. évi „A mi bölcsődénk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked bölcsődéjét?” A válaszok itt olvashatók.
Nagyon jó választás volt a Meseház bölcsöde Cica csoportja. Kedves, nyugodt, hozzáértő kisgyermek nevelők. Folyamatosan fejlesztő játékokkal, mondókákkal tanítgatják a gyerekeket.
„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.”
Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Hozzászólások
A Szombathelyimami 2015/16. évi „A mi bölcsődénk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked bölcsődéjét?” A válaszok itt olvashatók.
Cica csoportba járunk és imádjuk a dadusokat! Rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel és mind építő,fejlesztő jellegű! Mindig örömmel megyünk!
Nagyon jó választás volt a Meseház bölcsöde Cica csoportja. Kedves, nyugodt, hozzáértő kisgyermek nevelők. Folyamatosan fejlesztő játékokkal, mondókákkal tanítgatják a gyerekeket.