Jelenlegi hely

A képzelet varázslatos birodalmában - Mire jók a gyerekkönyvek?

Nem lehet elég korán kezdeni a mesékkel, könyvekkel való ismerkedést! Már a pocakban lévő picinek is mesélhetünk. Adunk néhány tippet, hogyan vezessük be az gyerekeket babakortól kisiskolás korig a könyvek varázslatos világába. 

1967 óta, április 2-án - Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján - tartják világszerte a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) által szervezett ünnep célja, hogy a gyermekekhez közelebb vigyék az olvasást, a könyveket.

A mai digitalizált világunkban rendkívül jelentős szerepe van ennek a napnak. Azokkal a gyerekkel is meg kell ismertetnünk az olvasás gyönyörűségét, akiknek mindennapjait a számítógép, a tv, a tablet tölti ki. A mi felelősségünk, hogy rávezessük őket arra, hogy az olvasás, a könyvek egy óriási kincset jelentenek.

A könyvek egész életünk során segítő társaink lehetnek, hiszen nincs olyan helyzet az életben, melyhez egy jó könyv ne nyújtana segítséget. Fontos, hogy gyermekkorban találkozzon a gyermek a könyvvel, olvasással, hogy ez megalapozhassa későbbi életét is.

Kutatások bizonyítják, hogy a mesékkel, könyvekkel való ismerkedést, az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A gyermek egész szocializációját döntő mértékben meghatározza a könyvekhez való viszonya.

Akár már a pocakban lévő picinek is mesélhetünk, ez segíti, erősíti a kötődés kialakulását. A csecsemők már körülbelül 6 hónapos koruktól felfigyelnek a könyvekre, az azokból származó információkra.

A kicsik első könyveikre ugyan még játéktárgyként tekintenek, de fontos, hogy jelen legyen az életükben. Ilyen játékkönyvek a sípoló vagy pancsoló könyvek. A játékkönyv és a képeskönyv közötti sajátos átmenetet képezik a leporellók. Hiszen még lehet velük játszani, várat vagy kis barikádot építeni belőlük, de a színes képek már egyre jobban fel fogják kelteni a gyermek érdeklődését.

A kisgyermekek számár nagyon fontosak a mondókák, ritmusok. Gondoljunk csak bele, hogy szülőként hányszor jutott eszünkbe például egy mondókával megnyugtatni gyermekünket, aki többnyire fel is figyelt erre. A ritmussal a mondókával minden érzékszervét le tudjuk kötni a kicsinek.
2-3 éves korban, folyamatosan vezethetjük be a képeskönyveket, ahol még ugyan a szép, igényes illusztrációk dominálnak (melyek jól fejlesztik a vizuális észlelést), de a mesék szövegei szép lassan egyre növekedhetnek.

Óvodáskorban megismertethetjük a gyerekekkel az állatmeséket, kiscsoportban még a rövidebbek kötik le őket, de egyre jobban fejlődik majd a figyelmük. Fontos, hogy lassan a képek szoruljanak ki, vagy legalábbis nagymértékben csökkenjenek, így fejlődik a gyermekek fantáziája. Nagyobb óvodásokat már jobban foglalkoztatják a tündérmesék is.

Ebben a korban mindenképpen találkozzanak a népmesékkel a gyerekek. A népmeséken keresztül adjuk át ugyanis kultúránkat, hagyományainkat, jelképeinket.

A kisiskolásoknak, akik ismerkednek az olvasással, először mindig rövid kis meséket adjunk, hogy sikerélményük legyen. Később már kínálhatunk nekik őket érdeklő regényeket (lovas, kalózos, dinós stb.).  Először természetesen a nagyobb betűs, számukra könnyen olvasható könyvekből válaszunk.

Ha ügyesek voltunk és korábbi életét végig kísérték a gyermeknek a mesék és a könyvek, akkor biztos vagyok benne, hogy ő is igényelni fogja az olvasást, szeretni fogja a könyveket. Erre vonatkozóan is vannak kutatási eredmények, mely szerint nagyobb arányban lesz olvasó az a gyermek a későbbiekben, aki könyvekkel van körülvéve már kiskorától kezdve.

Ha valami miatt mégsem szeret olvasni a gyermekünk akkor annak oka van. Meg kell próbálni ezt kideríteni. Vagy olvasási nehézséggel küzd, vagy nem a számára megfelelő könyvet kínáltunk neki. Esetleg még megpróbálkozhatunk az együtt olvasással is. Összebújva akár mesélhetünk mi is neki, vagy játékosan bevonhatjuk őt. Például egy-egy szereplőt ő olvas, a másikat mi stb.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek, tanároknak mekkora feladata, felelősége, hogy a kisgyermekekhez eljuttassák a meséket. A mesehallgatás elengedhetetlen a gyermek belső fejlődése számára, nélkülözhetetlen a kicsi egészséges személyiségfejlődése szempontjából.

Gazdagodik a szókincse, megtanul koncentrálni, odafigyelni. A mesék rávezetik arra, hogy minden problémás helyzetben van megoldás, ezáltal felkészül az életben később rá váró megpróbáltatásokra. Nem is beszélve a kötődés erősítéséről, mikor az ölünkbe ülve, a gyermeket ölelve olvashatunk neki.

Mi a Roland kiadónál, - mely 2011 óta foglalkozik elsősorban gyermekkönyvek kiadásával úgy gondoljuk, hogy akkor jó egy könyv, ha hat, ad, valamint segít. Minden könyvben él egy gondolat, amit át lehet adni, és a legjobb dolog segíteni a mesék által. Hiszen a könyv nemcsak arra jó, hogy formálhatja a gyermek gondolkodásmódját, de egy jól megválasztott könyv kulcs is lehet a gyermekünkhöz.

A szöveg hallgatása, vagy akár csak az illusztrációk nézegetése közben sok minden előjöhet a gyermekből (amiről esetleg a szülő nem is tud), tehát a könyv alkalmas sok téma megbeszélésére, átbeszélésére és kibeszélésére is, valamint érzelmek feldolgozására és érdeklődés felkeltésére bizonyos témák iránt. 

Kiadónknak több egyedülálló sorozata is megjelent már. Ilyen nem mindennapi sorozat a Nagy könyvem is, melynek kötetei az óvodás és kisiskolás gyermekeket célozzák meg. A sorozat egy-egy kötete olyan témákat, nehézségeket ölel fel és próbál a mesékkel segíteni, mely minden kisgyermekes család életében jelen vannak. Segítséget igyekszik nyújtani a hiszti, a motivációhiány leküzdéséhez, valamint próbálja bemutatni, és ezzel közelebb hozni az iskola és az óvoda világát.

Külön kötetek segítik a gyermekeket az érzelmekkel való viszonyuk kialakításában, és a pozitív gondolkodás mindennapjaikban való beépülésének megteremtésében. A legújabb kötet, mely 2019 májusában fog megjelenni, az egészségtudatos magatartás kialakításához próbál meg segítséget nyújtani mind a gyerekek, mind a szüleik számára a meséken keresztűl.

Kívánjuk, hogy „Szárnyaljatok velünk a képzelet varázslatos birodalmába!” 

Szerző: Sarkady-Filák Éva, gyermekkönyvtáros, a Roland kiadó munkatársa

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére