Jelenlegi hely

Robotpincérek egy pesti kávézóban

A jövőben majd robotpincérek hozzák ki a kávét és szórakoztatják a vendégeket az éttermekben. Egy józsefvárosi kávézóban, a Práter utcában mindez már megvalósult.

A kívülről hétköznapinak látszó kis kávézó, az Enjoy Budapest Café belül meglepetéseket rejt. A vendégeket egy mosolygós robot, Pepper üdvözli, megkérdezi a nevüket és életkorukat angolul.

Magyarországon szinte egyedülállóan humanoid robotok egészítik ki a személyzet munkáját, összesen tizenhat: 9 kicsi és 7 nagy. Vannak felszolgáló robotok, szórakoztató és játékrobotok, és egy információs robot, aki harminc nyelven ad tájékoztatást a látogatóknak. 

A kicsi, programozható játékrobotokat is sok attrakcióra képesek: utánozzák a hangot, zenét szolgáltatnak, verset szavalnak. A pincérobot lézer és ultrahang technológia segítségével tájékozódik, felismeri az emberi arcokat.

A kávézót üzemeltető informatikai cég bemutatótérként tekint a helyre, szeretnék közelebb hozni a robotikát és a programozást a vendégekhez, különösen a jövő generációjának, a gyerekeknek. A robokat ki lehet próbálni, játszani is tudunk velük.

Az Enjoy Budapest Café célja egy műhelyközösség létrehozása, ahol bárki bekapcsolódhat a robotok fejlesztésébe, programozásába. A gyerekek pedig a játékrobotok által elkezdhetik megismeri és megtanulni a programozás alapjait, ami egy igazi jövőálló szakma.

Enjoy Robotics, Enjoy Budapest Cafe, Corvin-negyed, Budapest, IX., Práter u. 6-8.

Forrás: jozsefvaros.hu, enjoyrobotics.com
Fotók: enjoyrobotics.com

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére