Jelenlegi hely

Életmese pályázat

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete április 25-ig meghosszabbította az Életmese írói pályázatbeadási határidejét!

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete idén is meghirdeti, immáron 10. alkalommal Életmese pályázatát, amelyre határainkon innen és túlról is várják az igaz történeteket, történet-csokrokat műfaji kötöttség nélkül.

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete 2008-ban elhatározta, hogy megpróbál valamit tenni, hogy a családokban rejlő örök emberi értékeket, mint például a családi összetartozást, a szeretetet, és ezek felemelő példáit minél nagyobb körnek bemutathassa, ezért elindította Életmese pályázatát.

A pályázatra beküldött igaz történetek megismertetik az olvasókat a generációkon keresztül átadott igaz, emberi történetekkel, a családi legendáriumok olykor keserű, máskor kacagtató jeleneteivel.

A pályázat híre az elmúlt évek alatt az összefogásnak köszönhetően egyre több kis- és nagycsaládhoz ért el. 2011-ben az egyesület tagja lett a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének és a Családláncnak is, így a határainkon túlról is szép számmal érkeztek történetek.

Fotó: mosolyvirag.hu

A beérkezett pályázatokat zsűri bírálja el, és a legjobb írások négy korcsoportba sorolva kerülnek be a minden évben kiadott kötetbe. Idén kerül kiadásra a 10. kötetet, amelynek a fővédnöke hatodik éve Kövér László Házelnök.

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesület honlapján megtalálhatóak az eddig megjelent könyvek. ITT

Az egyesület ősszel 4. alkalommal hirdeti meg az Életmese illusztráló- és felolvasó versenyt, ismét a Kárpát-medencére kiterjedően. Az egyesület célja, hogy így minél többen elolvassák az eddig kötetbe szedett élettörténeteket, valamint a magyar szó, az anyanyelvi kultúra, a magyar nyelven megszólalás minden korosztály számára lehetőséget teremtsen.

Pályázati felhívás

Kiíró: „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete (4031 Debrecen, Angyalföld tér 11.)

Téma:

I.  "A szülők, nagyszülők életmeséi" avagy írd le, amit a szüleid, nagyszüleid meséltek neked az életükről, és te érdekesnek, tanulságosnak, vagy akár viccesnek találtad.

II. "Amikor  kicsi voltál..."  / "Amikor kicsi voltam..."  Minden család  őriz  történeteket gyermekei  kiskoráról; gyesen lévő anyukák (újabban apukák, nagymamák is) szívesen mesélnek élményeikről, vagy emlékeznek vissza az együtt töltött meghitt évekre.  

  • Mindkét témában igaz történeteket, történet-csokrokat várnak műfaji kötöttség nélkül (a családi anekdotáktól a mesén, novellán, riporton át a naplóig) amelynek a gyermekek  (és szüleik) a szereplői.
  • Írhatják  szülők, nagyszülők, gyermekek, családok.   

A pályázók műveit négy korcsoportban bírálják el:

1. 10 éves kor alattiak,
2. 10 - től 14 éves korig,
3. 14 - 33 év közöttiek,
4. 33 év felettiek

Beküldési határidő: 2018. január 20-tól folyamatosan 2018. április 20-ig.

Eredményhirdetés:  2018. május 15.

Díjkiosztás: 2018 júniusban (Országházban)

A pályaműveket max. 20 oldal terjedelemben, doc vagy rtf formátumban, elektronikusan fogadják el.

A fenti határidőig az eletmese2018@gmail.come-mail címre várják a pályázatokat​.

Valamennyi korcsoportban az első három helyezettet díjazzák, de minden pályaművet kézhez kap egy kötetet, amit a legjobb művekből szerkesztenek. Az eredményhirdetést követően ugyanis az összegyűjtött pályázati anyagokból kiadvány készül. A zsűri által legjobbnak ítélt pályaművek részben, vagy egészben bekerülnek a kötetbe. A pályázat beküldése egyúttal a kötetben való megjelenéshez való hozzájárulás is.

A pályázat további részleteiről érdeklődni lehet a 06 20/312-8584 telefonszámon.

A korábbi évek pályázati anyagai megtekinthetők itt a Mosolyvirág honlapján

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére