Jelenlegi hely

Forgalomkorlátozások és forgalomelterelés Mindenszentekkor

Érdemes átböngészni, hogyan változik a temető környékén a forgalom

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Vas Megyei Temetkezési Kft. a Jáki úti központi temetőbe gépkocsival történő behajtást az alábbiak szerint engedélyezi:
 
2017. október 28-án és 29-én 7 órától 18 óráig
2017. október 30-án és 31-én 7- 10 óráig valamint 16-18 óráig
2017. november 01-jén de. 6 órától 12 óráig
 
A gépkocsival közlekedőktől kellő türelmet, toleranciát kérünk.
 
A fent közölt napokon gépkocsival behajthatnak mindazok, akik erre jogosító engedéllyel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek, de életkoruk és fizikai állapotuk, mozgáskorlátozottságuk azt indokolttá és szükségessé teszi. Fentiek betartását a rendőrséggel együttműködve a Temetkezési Kft. dolgozói a főbejáratnál szigorúan ellenőrzik.
 
November 01-jén behajtani csak a Fő- kapun, távozni viszont a Ravatali, illetve a Perinti kapunál lehet.
 
Kapuk nyitvatartási ideje:
2017. október 28-29. Fő kapu: 6 órától 20 óráig
2017. október 28-29. Ravatali, Perinti kapu: 8 órától 18 óráig
2017. október 30-31. és november 01-jén mindhárom kapu 6 órától 20 óráig
 
Forgalomkorlátozás
2017. október 31-én 16:00 órától 2017. november 02-án 8:00 óráig forgalomkorlátozás, illetve forgalmi rendváltozás lesz a Jáki út, Alsóhegyi út, Brenner T. körút közötti útvonalakon.
 
Az Alsóhegyi úton lakókat arra kérjük, hogy a fent nevezett napokon az utat teljes szélességében szíveskedjenek szabadon hagyni a buszjáratok közlekedésének megkönnyítése érdekében.
 
2017. november 1-jén a következő forgalmi rend lép érvénybe:
 
A Jáki úti temetőhöz bejövő forgalom:
Jáki út.
 
A Jáki úti temetőből kimenő forgalom:
Buszok, TAXIK számára: Alsóhegyi út.
 
Egyéb járművek részére: Ferenczy I. utca, Hajnóczy J. utca
 
Felhívjuk a közlekedők figyelmét a megváltozott közlekedési rend betartására.
 
November 1-jén az ingyenes temetői járat balesetveszély elkerülése miatt nem közlekedik!
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére