Jelenlegi hely

Nagyszülőnek lenni - Megjelent a Nagyszülő-füzet

Az Apa-füzet sikere után az Andrek Andrea-Léder László szerzőpáros újabb kiadvánnyal nyújt segítséget, ezúttal a nagyszülőknek. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett tájékoztatón mutatták be a Nagyszülő-füzetet.

Fontos szerepük van a nagyszülőknek is

A füzet célja, hogy megmutassa és hirdesse a generációk közötti a harmonikus együttműködést. Bemutatja, hogy milyen a nagyszülők helye, szerepe a családban, mik a fő erősségei a nagyszülő-unoka kapcsolatnak, s hol adódhatnak a három generáció összefonódásában olyan pontok, amelyek alkalmanként feszültségekhez vezetnek.

"Nagyszülővé válni az egyik legcsodálatosabb élmény, igazi bizonyítéka annak, hogy gyermekünket sikerült úgy felnevelni, hogy képes továbbadni az életet: képes szülővé válni."

"A társadalom érettségét mutatja, hogyan fogadja el az időseket, miként támaszkodik rájuk, mennyire teremti meg, hogy az életet az idősebbek is értékesnek éljék meg. A családpolitikában fontos a generációk egymásra támaszkodása." – hangsúlyozta Beneda Attila család-és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A védőnők terjesztik a kiadványt

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos arról beszélt: a hungarikumnak számító védőnői hálózat kezébe kerül a 85 ezer példányban megjelenő kiadvány. A füzet segíthet megoldani a családokban jelentkező konfliktusokat.

Kijelentette: a nagymama arra legyen büszke, hogy a fia vagy a lánya jó apává vagy anyává válik, engednie kell, hogy az újdonsült szülők a saját útjukat járják. Azt tanácsolta, ha a nagyszülők vigyáznak a gyermekekre, minden esetben kövessék a szülők elvárását. Kijelentette: a kicsiknek a nagyszülői szeretetre is nagy szükségük van.

Segít kezelni a konfliktusokat

Andrek Andrea pszichológus, a kiadvány egyik szerzője megjegyezte: gyakran tapasztalja, hogy a családokat nehéz megérteni a tágabb kontextus nélkül. Azt lehet látni, hogy akkor mennek gördülékenyen a mindennapok, ha biztonságos a kötődés a nagyszülők, szülők között. Ez a biztonságos kötődés a záloga annak, hogy a szorongás kezelhető tartományba kerüljön.

Fontos szempont az is, hogy a nagyszülők saját gyermekeiket autonóm felnőttként legyenek képesek kezelni Az alapszándék az volt, hogy szülessen egy olyan füzet, amely megmutatja, hogy nem kell félni a konfliktusoktól. A gyermekvállalás megfogalmazása szerint egy normatív krízis, hiszen átrendeződnek a szerepek, semmi sem lesz olyan, mint régen volt. Ennek kezeléséhez ad támpontot a kiadvány.

Léder László pszichológus, a füzet másik szerzője a nagypapák fontos szerepét emelte ki. Mint mondta, a nagycsaládok megszűnésével a nagyszülők szerepe bonyolultabbá vált. A Nagyszülő-füzet megírása előtt átnézte a nagyapákról szóló szakirodalmat, és a különböző publikációkból kiderült, mennyire alulkutatott a nagypapák szerepe.

Az, hogy ők háttérben vannak, annak is az eredménye, hogy a férfiak szinte kizárólag kenyérkeresők lettek. Kijelentette: ezt ők nagyon megszenvedik, az apák és a nagyapák is sokkal intenzívebb családszerepre vágynak.

Ajánlás 

A Nagyszülő-füzethez Túry Ferenc, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet) írt ajánlást: "A nagyszülők fontosságát, az unokák nevelésében betöltött szerepüket ritkán taglalják – mintha ők csupán a család periférikus helyén lennének. A jóságos, háttérben maradó nagyszülő képétől a zárkózott, akár izolált, visszahúzódó nagyszülőkig mindenféle változat megtalálható a sztereotípiák között.

Abban, hogy a legidősebb generáció harmonikusan illeszkedjen a családba, jó kapcsolatnak kell lennie a szülők és nagyszülők között, így szabadulhat fel sok segítő erő. Az unokák fejlődése árnyaltabb, sokszínűbb lesz, ha nagyszüleiktől is tanulhatnak életbeli dolgokat.

A füzet célja nemes, megjelenése valóban hiányt pótol. Segítséget nyújt abban, hogy megálljunk egy kicsit, elgondolkodjunk azon: a generációk egymásba kapcsolódása hogyan lehetne oldott és derűs, hogyan szolgálhatná azt a szép célt, hogy az élet tovább haladjon a gyermekek/unokák révén. Mindenkinek melegen ajánlom: az aktív szülőknek és nagyszülőknek, s a leendőknek is."

A kiadvány letölthető ITT.

Forrás: haromkiralyfi.hu, csalad.hu

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére