Jelenlegi hely

Mátéék

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, van saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nagyon szeretem, amikor látom, hogy a befektetett energiájuk megtérül egy jó jegyben, vagy egy sikeres meccs után. És persze akkor előjön a szülői én, hogy ugye mondtam, hogy ha még egy kicsit tanulsz....:). És nagyon szeretem azt is, amikor igazi gyermek lelkesedéssel élnek meg dolgokat, amikor csillog a szemük a boldogságtól:)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Igazából egyik opció sem igaz ránk teljesen. Mivel hat év van a gyerekek között és ráadásul nagy lány és kisebb a fiú, soha nem voltak olyan konfliktusok közöttük - persze a nem férek el tőled az autóban típusú viták vannak, de ezek könnyen kezelhetőek. Szerencsére jól tanulnak, ha hazajönnek akkor mesélnek, még ha nem is rögtön, de azért estére mindig tudom milyen napjuk volt. A nagynál persze vannak feleselések, meg az én miért nem, ha ő igen, de egyenlőre még jobban érdeklik a könyvek, mint a bulik:). Szóval szerencsésnek mondhatom magam a gyermekeimmel:)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A gyermekek és mi is változunk, változnak a problémák is. És bár tényleg jó a kapcsolatom a gyermekeimmel, folyamatosan ott ül a kisördög a vállamon, hogy elsiklok olyan dolgok felett, ami később fontos lehet - akár egy új kapcsolat, akár iskolai dolgok, stb, ami kiderülhetett volna, ha a lényeget sikerül meghallani az életükből.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére