Jelenlegi hely

Szív család

Beküldő lakhelye: Vas megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb öröm számomra, ahogy látom, hogy fejlődik a gyermekem, ahogyan nyílik ki számára a világ, a természetes és őszinte rácsodálkozása a világra, ahogy napról-napra valami újat felfedez és megtanul. És persze az is, hogy mindezt együtt közösen élhetjük át.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A legnehezebb talán az, hogy immár édesanyám nélkül kell helyt állnom és a segítő, áamogató szavai hiján kell eligazodnom a gyereknevelés útvesztőiben.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni a kommunikációs tréningen, mert hiszem, hogy szelid szavakkal, pozitiv megerősítésekkel lehet és szabad csak felnevelni egy kisgyermeket és elmélyültebb tudásra szeretnák szert tenni a tréning segitségével, hogy minel egészségesebb felnőtt válhasson a gyermekemből (gyermekeimből), aki(k)majd egyszer a társadalom hasznos tagja(i) lesz(nek).


Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére