Jelenlegi hely

Március 21-én fizess verssel a kávédért!

"Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam magam."

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. 
Oszd meg gondolataidat vagy kedvenc verssorodat a Költészet Világnapján, s a kávét az éttermek, kávézók állják! 2016. március 21-én hétfőn a Julius Meinl jóvoltából egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki". 

 

A világnap bevezetését Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára kezdeményezte 1998-ban, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) intézett levelében. Végül, 1999-ben nyilvánították március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját a Költészet Világnapjává, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg. Magyarország április 11-én, József Attila születésnapján ünnepli a hazai költészet napját.

A felhíváshoz csatlakozott éttermek és kávézók szeretettel meghívják a magyar kávészerető közönséget, hogy gondolataikat és érzéseiket kellemes környezetben verses formában fejezzék ki. Egy verset vagy idézetet leírva egy kávéért tudsz "fizetni". Több versért/cetliért, természetesen több kávé jár.. ! :-) A cetlik pedig minden egyes résztvevő helyszínen az asztalokon lesznek kihelyezve!

A felhívás az alábbi kávékra (espresso, cappuccino, latte, vagy ezeknek bármilyen változatára) vonatkozik:

•Ristretto
•Espresso
•Dupla Espresso
•Espresso Macchiato
•Americano
•Cortado
•Cappuccino
•Cafe latte
•LatteMacchiato
•Melange

A kampány az alkoholos betét tartalmúakra nem terjed ki.  

A felhíváshoz csatlakozott helyszínek:
http://www.meinlcoffee.com/poetry/campaigns/pay-with-a-poem-2016/#poem-location-map

Vas helyszínek:

1. Markusovszky étterm - Szombathey, Markusovszky út 3.

2. LUK Savaria (1,2 épület)  - Szombathely, Zanati út 31.

3. OPEL étterem - Szentgotthárd, Füzesi u. 15.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére