Jelenlegi hely

Babás-Mamás avagy Instant életképek a babás hétköznapokról! Igény szerint

Az első hét nehézségeiről már írtam (link: szoptatás.2.0 rész), pedig akkor még segítségem is volt a napi feladatok ellátásában.
Most nézzük meg, hogyan is néz ki az igény szerinti szoptatás, ha az egyik kicsi, a másik meg pici, és a nap nagy részében egyedül vagy velük.

Kezdjük azzal, hogy megoszlottak a vélemények arról is, hogyan, és mikor kellene szoptatni egy újszülöttet. A védőnő szerint minimum két óra legyen az etetések között. A gyerekorvos szerint pedig nem kell minden nyikkra cicire tenni a babát, nyugodtan adjak neki cumit megnyugtatásul.

Hááát, vagyok olyan önfejű anyuka, hogy igenis igény szerint szerettem volna etetni Ronikát, úgy ahogy annak idején a nővérét is.Persze anya tervez, mérleg végez, úgy nézett ki, nem hízik eleget a kicsi, valószínűleg nem elég a tej.
Tápszer kell neki, ennyi volt a gyerekorvos hozzászólása a témához.
Természetesen most sem rohantam a recepttel a patikába. Szoptatási tanácsadót hívtam, gyakorlott anyatársakkal konzultáltam. Ugyanazt mondták, amit a neten olvastam, kábé századjára: minél többet teszed mellre, annál több tej termelődik. Ha lehet, egy-másfél óra legyen egy etetés, ha az egyik cicin belustul, tegyem át a másikra. Az a lényeg, hogy minél tovább legyen mellen a baba.
És persze szedjek homeopátiás bogyókat is, biztos, ami biztos. (Amit el kell szopogatni naponta 5x, úgy, hogy előtte, utána egy órával ne egyek, ne igyak. Amit elég nehéz kivitelezni, ha a szoptatáshoz meg az a tuti tanács, hogy előtte, közben egyek pár falatot, meg igyak is.)

Arról, hogy közben mit csinál a két éves nagy tesó, kevesebb szó esik. Szuperanyák képesek arra, hogy amíg egyik kezükben tartva gyorsan megszoptatják a tíz perc alatt jól lakó szuperbabájukat, addig a nagyobb szupergyerekük egy helyben a másik térdükön ülve hallgatja a mesét.
Én nem vagyok ilyen szuper, méretes újszülöttem etetéséhez szükségem volt mind a két kezemre, sőt esetenként még szoptatós párnát is bevetettem. Ami jó, mert rá tudtam tenni a könyvet, amiből olvastam a kislányomnak. Aki sok mindenben szuper, de abban speciel nem, hogy egy helyben maradjon, amíg anya a kicsivel van elfoglalva.
De becsületére legyen mondva, egészen jól viselte a szobafogságot. A szobáról ezt kevésbe lehet elmondani! :)
 

előtte/utána képekben :-)

 

Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu

Ha problémád vagy kérdésed van a szoptatással kapcsolatban, nézd meg, hogy hova fordulhatsz! 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére