Jelenlegi hely

Az idén újra elindul a HÁZAS-TÁRSAS-JÁTÉK!

Az idén is páros kalandra várnak Benneteket!

Itt a HÁZAS-TÁRSAS-JÁTÉK!
 
A házaspárok előző évi lelkesedésén és a kedvező visszajelzéseken felbuzdulva, a résztvevő párok ötleteiből is merítve, idén újra meghirdetik a Házas-Társas-Játékot - ezúttal nem kettő, hanem háromhetes időtartamban, hogy a betegségek és egyéb elfoglaltságok se állhassák útját a páros kalandoknak!
 
A játékhoz a jelentkező párok forgatókönyvet kapnak, a kapcsolatépítő feladatokat a nekik tetsző időben teljesíthetik.
A minden feladatot teljesítő párok között értékes nyereményeket sorsolnak ki.
 
Ha kedvet éreztek, hogy idén is velünk játsszatok, itt jelentkezhettek: hazassaghete.szombathely@gmail.com
A játék időtartama: 2016. január 26. - február 16.
 
Íme néhány tavalyi résztvevő véleménye:
„Nagyon ötletes volt és segített kimondani olyan dolgokat is, amiket már rég nem tettünk meg. Valamint újra segített fellobbantani a lángot, érezni a másik szeretetét, mert sajnos előfordul, hogy kevés minőségi és kettesben töltött idő jut egymásra és így nem érzi a másik, hogy mennyire szeretjük.”
 
„Úgy éltem meg, hogy ráállította a lábunkat egy útra, és segített az első lépéseket megtenni: megmutatta, mennyi mindent csinálhatunk együtt és ennek milyen nagy hatása van. Sokat jelentett, hogy bizonyos programokat beterveztünk, tudtuk, hogy az az 1-2 óra ennek számára foglalt. Valóban rengeteget jelentett a sok közös idő. Mintha megfiatalodtunk volna, újra sokat nevetünk együtt.”
 
„Mindenképpen jó közös kikapcsolódás volt. A feladatok megoldásához sok közös időtöltésre, együttmunkálkodásra volt szükség, amit mindketten élveztünk. Ismét bebizonyosodott, hogy ha fontosnak tartjuk, a zsúfolt hétköznapokban is tudunk időt szakítani közös élményekre. Ötleteket adott más „randi alkalmakhoz”.
 
Hamarosan olvashatjátok a Házasság Hete 2018 rendezvénysorozat szombathelyi programjait!
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére