Jelenlegi hely

A SzombathelyImami elnyerte Az év legsegítőkészebb médiuma díjat

A SzombathelyImami elnyerte Az év legsegítőkészebb médiuma díjat

Első alkalommal rendezték meg a 3 Jó Cselekedet CSR Díjátadó Gálát Budapesten, a Danubius Hotel Gellért Gobelin termében. A díjátadóra a szombathely. imami.hu is meghívást kapott. 
 
2014 őszén versenyre hívták az ország vállalatait, sajtóorgánumait és a civil szféra képviselőit, hogy megmutassák, milyen jó tetteket hajtottak végre az elmúlt évben. Több mint 50 pályázat érkezett, melyek közül neves szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket.
 

 
A nagyvonalú adományokon kívül sokszor egy kis figyelmesség és emberséges tett is rengeteget segíthet. Ennek szellemében a szakmai zsűri döntése alapján díjazták a legkreatívabb, legemberibb, legmeghatóbb és legzöldebb jó cselekedeteket is, és kihirdették „Az év legsegítőkészebb médiuma" címet, valamint átadták a Hétköznapi Hős címet, ill. a közönségszavazás nyertesének az elismerő oklevelet.
 
A SzombathelyImami Családi információs portál három pályázattal indult a meghirdetett programon, azonban meglepetésünkre nem egyesével értékelték a jó cselekedeteinket, hanem az egész évi munkánk alapján a zsűri nekünk ítélte Az év legsegítőkészebb médiuma díjat. A díjat Vizaverné Horváth Zsófa a portál szerekesztője vette át.
 

KÖSZÖNJÜK NEKTEK A TÁMOGATÁST, A BIZTATÁST
ÉS A SZAVAZATOKBAN MEGNYILVÁNULÓ ELISMERÉST!

 



 

"Mindennapi munkánk során sokszor nyílik lehetőségünk arra, hogy belelássunk azoknak a cégeknek a működésébe, akik CSR kampányaikkal, vagy csak spontán kezdeményezéseikkel megpróbálnak önzetlenül hozzátenni a környezetük jobbá tételéhez. A 3 jó cselekedet kezdeményezést azért szerettük meg azonnal, mert úgy láttuk, segítségével ezek az ötletek, tettek végre megkaphatják a megérdemelt nyilvánosságot."- mondta Sós Erik, a Profession.hu marketing vezetője, a díj főtámogatója. 
 
A hat zsűritag közös értékelését követően osztották ki a 2014-es „Év Legjei" díjakat:
• A legkreatívabb jó cselekedet: Magyar Telekom Nyrt.: Szépmű Projekt
• A legemberibb jó cselekedet: Nyírségi Hospice Alapítvány: Egy nehéz sorsú család megsegítése
• A legmeghatóbb jó cselekedet: Nyírségi Hospice Alapítvány: Beteg gyerekek kórházi látogatása
• A legnagyvonalúbb jó cselekedet: Vodafone Magyarország Zrt.: Hordozható Mobilhálózat fejlesztése
• A legzöldebb jó cselekedet: Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet: Börtön a Városért Program
Az év legsegítőkészebb médiuma: a szombathely.imami.hu  Családi információs portál lett
• A Hétköznapi Hős címet a súlyos genetikai betegséggel küszködő kislányait otthonukban ápoló Bariné Adorján Szidónia nyerte el
 
Zsűritagok:
Bauer Éva (ügyvezető, MediaCity Kft.),
Dr. Göndöcs Zsigmond (a Magyar Vöröskereszt elnöke),
Kerekes Sándor (a KÖVET Egyesület elnöke, egyetemi tanár),
Kőszegi András (ügyvezető igazgató, BrandTrend),
Sós Erik (marketing vezető, Profession.hu),
Szollár Domokos (kommunikációs igazgató, MOL Magyarország)
 
2015 is a jó cselekedetek éve: a program tovább folytatódik!
 
A gálán Kárász Róbert –a TV2 ismert műsorvezetője-, a versenyt szervező GAP Média Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a 3 Jó Cselekedet 2015-ben is folytatódik, és immár egy teljes év áll a vállalatok rendelkezésére, hogy végrehajtsák és benevezzék társadalmi célú programjaikat.
 
Kedves Szombathelyi Mamik! 
Köszönök Nektek minden segítséget, támogatást, biztatást, ötletet, melyet az elmúlt évben nyújtottatok kezdeményezéseink alatt. Segítő munkánkat 2015-ben is folytatjuk, számítok Rátok!
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére