Jelenlegi hely

Döröskei tó

Döröske

Döröske a Vasi Hegyhát peremén fekszik, Körmendtől keletre 12 km-re. A falu változatos környezetben épült fel. Északi előterében a kápolna dombja alatt a Csörnöc-patak síksága található, mely lényegében a Rába síkságával kapcsolódik össze. Itt található a Vasi Hegyhát vonulata. A természetes növényzet itt különféle erdőtársulások, főleg lombelegyes erdei fenyvesek, bükkösök és gyertyános tölgyesek, cseres-tölgyesek, a patakok mentén égerligetek, a Rába mentén fűz- nyár (puhafás) és tölgy- kőris- szil (keményfás) ligeterdők voltak.

 

Döröske alatt a Csörnöc/Herpenyő és a Rába közötti távolság körülbelül 3 km. A Berek felett a tájat uralva áll a 225 méter magas Kápolnadomb, A 8-as főútról érkezve, már messziről szembetűnik a templom. Ettől délre helyezkedik el a falu, melynek házai a Malom patak völgyébe is leereszkednek. Egy szűk ki utcán jutunk le ebbe a völgybe, ahol a Malom patak vizét 1976-ban tóvá duzzasztották. Ez a tó már évtizedek óta turisztikai központ. Fürdésre, pihenésre szolgál. Bár az elmúlt években nagyon leromlott az állapota, 2007-től felújították, így elsősorban fiatalokat célozva újra megnyitott a fizetős strand.
 
A tó közepére egy úszó napozószigetet alakítottak ki. A partot homokkal szórták fel, a strand többi részét parkosították, virágágyásokat alakítottak ki. A fürdőzőknek csónak és vízibicikli bérlésére is lesz lehetőségük. A gyermekeknek kiépítettek egy fürdőrészt, ahol biztonságosan strandolhatnak. Nagyon tiszta vize van,a part mentén sárga tavirózsák pompáznak.
 
A tó két oldalán domb húzódik, mely így körül öleli a víztározót. A tó keleti oldalán emelkedi a szőlőhegy, mely 244 méteres magasságával a község legmagasabb pontját is hordozza (Öreghegy). Itt szőlők, gyümölcsösök, pincék, nyaralók sorakoznak. Tavasszal kezd benépesüli a hegy, nyaranta pedig többszörösére dobja a falu létszámát. Mostanában már egyre többen érkeznek ide a városokból, és vesznek itt telkeket, melyekre szép, új házakat építenek fel nyaralónak. A szőlőhegyet elhagyva ismét egy völgy kerül utunkba csobogó, csörgedező patakokkal, erdő tarkította lejtőkkel.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére