Jelenlegi hely

Az anya jelenti a vigaszt ember és állat esetében is

Jó oka van annak, hogy az anyja által felvett kisgyerek menten abbahagyja a sírást és megnyugszik. Egy friss tudományos publikáció szerint a kicsik automatikus megnyugvási reakciót élnek át, amint anyjuk vigasztalóan felveszi őket, és ez minden emlősnél így van, még az egereknél is.

 

A ScienceDaily tudományos portál által ismertetett tanulmány szerint a kicsikben lezajló megnyugvási válaszreakció koordinációjában egy sor központi, motoros és szívműködési szabályozás közrejátszik, és alkotóeleme az evolúció során rögzült anya-gyermek interakció is. A kutatók ugyanakkor nem tudtak jó hírrel szolgálni az új szülőknek: a megnyugtatott, elernyedt kisgyermek gyakran megint sírni kezd, amint leteszik.

"Az egértől az emberig, az emlősök kicsinyei megnyugodnak és ellazulnak, ha az anyjuk viszi őket. Ez a reakció megkönnyíti az anya számára a kicsi hordozásának terhét és mind az anya, mind a gyermek számára hasznos" - fejtette ki Kumi Kuroda, a japán Szaitamában lévő RIKEN Agykutató Intézet tudósa. Más szavakkal: az anya karjában van a legjobb helye a kicsinek, a túlélés szempontjából is. Az anyák nyilván örülnek is, ha nyugodt a gyermekük. Az, hogy a gyerekek természetes módon abbahagyják a sírást, amikor felveszik őket, tulajdonképpen evolúciós "win-win" szituáció, vagyis mindketten nyernek vele.

Ugyanezt figyelte meg Kuroda a kísérleti egereknél a laboratóriumában. "Amikor a ketrecük tisztításakor óvatosan, a hátuk bőrénél fogva, ahogy az anyjuk szokta, kiemeltem őket, azonnal abbahagyták a kapálózást és rendben voltak. Nyugodtnak tűntek, de nem teljesen ernyedtnek, behajlítva tartották a végtagjaikat. Az egerekben ez a megnyugvási válasz ahhoz hasonlított, amikor az anya tartja karjaiban a gyermekét" - idézte fel a tudós.

Kuroda és kollégái vizsgálataik során megfigyelték, hogy amikor az anya karjába veszi a kisgyermeket, annak szívverése azonnal lelassul. Ugyanezt tapasztalták az egereknél is. A kisgyermekek és az egérivadékok is mozdulatlanná váltak, amint felemelték őket. Emellett az óvatosan felvett és hordozott kisegereknél is megfigyelték, hogy abbamaradt ultraszonikus sivalkodásuk.

Ezt a reakciót az egerekkel végzett kísérletek során összefüggésbe hozták a propriocepcióval, azaz a végtagok és test helyzetének, mozgásának érzékelésével. Az is kiderült, hogy a sírásra adott koordinált válasz közvetítésében kulcsszerepet játszanak az agy bizonyos részei és a paraszimpatikus idegrendszer.

A tanulmány eredményei fontos adalékokkal járulhatnak hozzá a gyerekneveléssel kapcsolatos ismeretekhez, és szerepük lehet a gyermekbántalmazás megelőzésében, ugyanis segítenek a felnőtteknek egy gyerek szemszögéből látni a dolgokat. "A gyermekek válaszreakciójának tudományos felfogása megóvja a szülőket attól, hogy úgy értelmezzék az újból feltörő sírást, mintha a gyerek őket akarná kontrollálni, ahogy azt néhány szülői elmélet - köztük a 'hagyjuk csak sírni' - sugallja. Ezt a jelenséget inkább úgy kell értelmezni, mint a gyerek szenzomotoros rendszerének természetes következményét" - emelte ki Kuroda.

 Ha a szülők ezt megértik, talán kevésbé frusztrálja majd őket a gyereksírás, és kisebb lesz a kockázata annak, hogy bántalmazzák a gyermeket - hangsúlyozta a tudós.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére