Szintén sokat hallom következtetésként, hogy tehát ha önérvényesítő módon viselkedem, akkor meg fogom kapni, amit akarok. Sajnálom, de az önérvényesítő kommunikáció nem garantálja, hogy megkapjuk, amit szeretnénk, – persze az esélyeink valószínűleg jobbak – de azt mindenképp, hogy nyíltan kifejezzük saját szükségleteinket, érzéseinket, ami által rengeteg szorongástól és titkolózástól szabadulhatunk meg.
A harmadik leggyakoribb tévhit pedig, hogy a három viselkedési stílus közül minden esetben az önérvényesítő a legjobb. Ez a legkevésbé sem biztos, ez inkább egy lehetőség. Vannak olyan helyzetek, például, mikor egy szórakozó helyen egy ittas személy belénk köt, amikor a passzív, visszahúzódó viselkedés sokkal előnyösebb lehet.
De akkor hogyan tudok önérvényesítő módon kommunikálni?
Mindennapi beszélgetéseinkben rengeteg olyan apróságot mondunk, melyekről még csak nem is sejtjük, hogy megbánthatjuk vele beszélgetőpartnerünket. Az asszertív kommunikáció segíthet abban, hogy ezt elkerüljük. Talán az egyik legfontosabb szabály, hogy ne ítélkezzünk, ne kritizáljuk a másikat és ne adjunk egymásnak címkéket (például: „Lusta vagy!”). A kulcs, hogy konkrétan fogalmazzunk, és kerüljük a homályos kifejezéseket.
Ha azt szeretnénk, hogy a másik teljesítse, amit tőle kérünk, ahhoz először pontosan tudnia kell, hogy mit is várunk tőle. Ebben sokat segíthet, ha mondanivalónkat háromrészes én-üzeneteket formájában fogalmazzuk meg. A három rész pedig: a viselkedés nem-vádló leírása, a viselkedés konkrét negatív hatása, az a rossz érzés, ami bennünk ébred a viselkedés hatására.
Egy kézzelfogható példán keresztül: „Ha visszateszed az üres tejes dobozt a hűtőbe (az elfogadhatatlan viselkedés nem-vádló leírása), akkor nem tudok tejet tenni a reggeli tejeskávémba (konkrét negatív következmény rám nézve), és ettől nagyon mérges leszek. (érzés)”. Ezt azután követheti egy pontosan megfogalmazott kérés/javaslat a viselkedés megváltoztatásra, például: „Arra szeretnélek kérni, hogyha elfogy a tej szólj/ vegyél másikat.”. Van még néhány ötlet, amivel elérhetjük, hogy a beszélgetőpartnerünk valóban arra figyeljen, amit üzenni szeretnénk neki, és ne arra, amit konkrétan kimondunk.
Ennek érdekében ne általánosítsunk, ne használjuk a soha, mindig, állandóan kifejezéseket, illetve az elítélő szavakat, mondatokat. Ha így, ezekkel próbáljuk elmagyarázni, mit szeretnénk, a másik jó eséllyel elkezd majd védekezni, megcáfolni, miért nem mindig, meg milyen ellenpélda is van arra, hogy nem soha. Az olyan mondatokkal, mint „Ha eldugod a konzervnyitót.” vagy „Annyira unatkoztál…” legfeljebb veszekedést lehet kezdeményezni, nem megoldást keresni a problémánkra. Mennyivel jobban hangzik „Ha nem a helyére teszed vissza.” vagy „Ma nagyon sokat beszéltél a megbeszélésen”
Legyen összhang aközött, amit mondunk, és ahogyan mondjuk
Azonban szavaink akár a legjobban megfogalmazva is mit sem érnek, ha testbeszédünkkel mást közvetítünk a beszélgetőpartnerünk felé. Testtartásunknál nagyon fontos, hogy teljes testünkkel forduljunk a másik felé, fejünket egész idő alatt tartsuk felemelve. Álljunk vagy üljünk egyenesen, kicsit előredőlve, hogy megfelelő távolságot tartsunk, lábaink pedig biztosan érintkezzenek a talajjal, ülés közben is.
Maradjunk az egész beszélgetés alatt ebben a „nyitott” testhelyzetben, karjainkat és lábainkat ne tegyük keresztbe és ne fonjuk össze. Ami a gesztikulációt illeti, a széles, agresszív karmozdulatok és a mutatóujjunkkal való fenyegetőzés valószínűleg csak a másik védekezését fogja fokozni. Hasonlóképp a vállvonogatás, vállaink előre ejtése, szánk eltakarása beszéd közben, a fészkelődés, az ékszereink vagy hajunk babrálása, egyik lábunkról a másikra álldogálás bizonytalanságot sugall, és ezáltal aláássa a jól megfogalmazott asszertív üzenetünket.
Legalább ennyire hangsúlyos, hogy az arckifejezésünk is illeszkedjen az üzenetünkhöz. Az emberek sokszor zavartan mosolyognak, vagy idegesen nevetgélnek, amikor a másikkal közlik, hogy dühösek amiatt, amit velük tett vagy nem tett. Ez azonban egy kettős üzenet, ami miatt nem fogják igazán komolyan venni a problémánkat. Sokat segít, ha egyenesen a másik szemébe nézünk, de úgy, hogy időnként félrepillantunk, hiszen a cél nem az, hogy a másikat az agresszív szuggerálással hozzuk kellemetlen helyzetbe és így győzzük le.
Térjünk rá néhány tanács erejéig arra is, ahogyan mondjuk. A nagyon halk, suttogó hang csak kivételes esetekben elég meggyőző ahhoz, hogy a másik komolyan vegye azt, amit neki elmondani próbálunk. A megfelelő hangerő, hangszín és hangsúlyozás kulcsfontosságú az üzenetünk célba juttatásához, csakúgy, mit a tagolt beszéd.
Miután röviden elmondtuk, mi a probléma és mit szeretnénk kérni ennek megoldásához, tartsunk egy kis szünetet, maradjunk csendben. Ez a csend teszi lehetővé, hogy a beszélgetőpartnerünk végiggondolja, miről is beszéltünk, és válaszoljon az általunk elmondottakra.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
