Az idén negyedik alkalommal meghirdetett Terézanyu pályázaton közel 400 nő osztotta meg személyes történeteit az anya-lánya kapcsolat színéről és fonákjáról. A díjazott és kiemelt pályázatokban a szigorú és érzelmeiket elfojtó anyák, a boldogtalan mártírok, a szenvedélybetegek vagy a családon belüli erőszak elkövetői és áldozatai éppúgy megjelennek, mint az ugyancsak sokat megélt, de ma már harmonikus kapcsolatokban élők.
A pályázatra beküldött legjobb írásokat nálunk is elolvashatjátok hétről - hétre!
Kucsinka Gabriella: Zsuzsó mami, Zsuzsi és KisZsuzska
Ma délben “véletlenül” szembejött velem a Terézanyu pályázat. Estig lehet feltölteni. Késő, ma biciklizni szeretnénk, főzni is kellene valamit, este készülődés sulira, ovira. Mégsem hagy nyugodni. Mekkora téma! Zakatol az agyam egész délután. Újratervezés. Van pékáru, tudnak mit enni, bicajozni nélkülem is lehet. Kimaradhat a fürdés, egy kis koszba még senki nem halt bele… Feldobok egy kávét és nekiülök. Ezt a történetet meg kell írni. Minden történetet meg kell írni.
Zsuzsi vagyok, 37 éves. Édesanyám alkoholista. Úton vagyunk, viharon túl, szélcsenden innen, ahogy a Quimby énekli.
Zsuzsó mamira, édesanyámra gyerekkoromból tündérkirálynőként emlékszem. Illatos volt, kedves, szervezte az osztálykirándulást,kötött babaruhát a babámnak, mindent megtett értem, nem sejtettem, milyen áron. Kamaszként segített eltitkolni édesapám elől az egy-két hármast, ami becsúszott a négyes-ötösök közé, tudott a felíratott fogamzásgátlóról, a rémes éjszakáról, ahol szüzességem odalett, akár egy klotyón lehúzott használt vécépapír. Lavírozott, titkolózott, cselszövő volt, hogy miközben tinilánya féktelenül, esztelenül kitombolja magából az otthoni jó tanuló, szófogadó kislányt , ne sérüljön a kép a rendes kislányról, a gondos anyáról, a szelíd feleségről, a békésen mosolygó családról. Mi lett volna, ha ez borul? Ezen soha nem töprengtünk. Apu soha nem ütött, nem is kiabált, a mély csend volt haragjának, sértődöttségének eszköze, nem ritkán élt vele, nem ritkán elképzelésünk sem volt,mi az oka. De belénk ivódott, hogy mi valamit nem csinálunk jól, nem vagyunk elég jók. Pár éve látom, hogy ezt a félelmet mi magunk éltük csupán, apu a csak a tárgya volt. Arra soha nem gondoltam, Zsuzsó mami mennyit idegeskedik, hogy retteg a turpisságok közben, mint ahogy soha senki nem gondolt arra, mit érez Zsuzsó mami, még ő maga sem. Természetes volt, hogy van nekünk, megtesz mindent értünk, de ez olyan volt számomra, apám számára, mindenki számára, mint a víz vagy a levegő. Van, éltet, de nem töprengünk rajta. Egyetemistaként jöttem rá, hogy alkoholista. Ez volt az ő kis titka, a bűnöcskéje, amiben nem kontrollálhatta senki, amiben elviselhetőbb volt a maga választotta, rettegéssel teli élet. Szigorúan titokban, vasalnivalók közt, vécében elrejtett üvegekből. Minden borult, a jól megszokott háttérország nem volt többé. Néha félévig is kibírta, de aztán durván visszaesett. Én pedig nem voltam mellette, nem úgy voltam mellette, mint ő tette sok-sok éven át. 25 évesen férjhez mentem, rá egy évre ikreink születtek, egyikük meghalt. Ott indult az életem. Először törtek elő kérdések belőlem, mi az élet, mi van utána, van-e isten, hol és milyen, ki vagyok én, mit keresek… Rádöbbentem, hogy a jól felépített Zsuzsi, a kemény, céltudatos csaj, aki tudja mit akar, és akinek senki nem mondhatja meg, az nem több, mint egy mintatagadó rettegő kislány, aki pont úgy nem tudja elfogadni, szeretni önmagát, mint iszákos édesanyja. Kineziológus, párterápia, pszichológus, kapcsolati krízis, anyai krízis, a krízis krízise, majd elölről. A férjem kapkodta a fejét, a régi Zsuzsi eltűnt, az újból még sok jó nem látszott. Majd egy este a telefon, hogy anyut kirúgták a munkahelyéről a pia miatt, nagy a gáz. Kevésszer az életben tudtam ennyire a szívemre hallgatni: hozzánk költözött. Egyszerűnek tűnt minden, én visszamegyek dolgozni, Zsuzsó mami vigyáz a kisfiamra. Egy este elindult az Anonim Alkoholistákhoz, majd részeg kábulatban motyogott a telefonba, hogy nem tudja hol van, valahol Budapesten egy nagy épület mellett egy padon. Egész éjjel nem aludtam, tudtam, hogy nem maradhatunk így. Romjaiból épülgető személyiségem, néha összecsukló lábakkal imbolygó párkapcsolatom… nem vállalhatunk be egy alkoholista játszmát, a megbocsátás, rettegve figyelés, hazudozás, lebukás rémes körforgását. Zsuzsó maminak választani a kellett: vissza vidékre apuhoz, vagy féléves kórházi terápia teljes támogatásunkkal. Az utóbbit választotta, hetente látogattuk. Pár hete ünnepeltük 7 éves józanságát. Velünk él, aktívan dolgozik az anonimek csapatában, nyugdíjas klubba jár, kertészkedik, s nem utolsó sorban vigyáz három gyermekünkre, amikor dolgozom. Közösen építjük saját magunkat, elfogadva, tisztelve a másikat. Elvált, egyenlőre nem szeretne párkapcsolatot, nagy élmény neki felfedezni saját magát, bioritmusát , érdeklődési körét, amiről több mint 50 évig nem sokat tudott. Ami engem illett, már nem vagyok mintatagadó. Sokat lágyultam, abbahagytam szigorú lenni magammal, másokkal, az élettel. Vállalkozom, társadalmi munkázom, az eszem helyett egyre többször élek a szívemből. Nekivágok merész terveknek, s nem vág földhöz, ha nem az sül ki belőle, amit elképzeltem. Úgy érzem, nem tudnék a mostani Zsuzsi lenni, ha Zsuzsó mami nem lett volna ennyire szerető, támogató velem egész életemben. Esténként kiülünk a teraszra, mellettem Zsuzsó mami, ölemben szundikál a rózsás arcú, göndör angyallány, a KisZsuzska és sírva-nevetve beszélgetünk éjszakába nyúlóan a megtett rögös útról, melynek egyetlen napját sem változtatnák meg, mindnek helye van életünk puzzle-jében. Nézzük kisZsuzskát, és azt reméljük, hogy neki talán még több szeretete, elfogadása és tisztelete lesz az életben, de kicsit másképp, mint nekünk: mindenekelőtt saját maga iránt.
Jövő héten folytatjuk!
Ha nem várnál addig: látogass el máris Terézanyuhoz!