Jelenlegi hely

Színezzünk papírgalacsinokkal!

Idézzük fel, örökítsük meg a gyerekekkel az emlékeinket egy-egy esemény után. Kíváló alkalom unalmas hétvégékre az ünnepek, a téli szünet, a hó és egyéb élmények megidézése.

Mi most nem rajzoltunk, festettünk, hanem krepp papír "galacsinok" segítségével alkottunk szebbnél szebb képeket. Azontúl, hogy roppant mókás és vidám dolog, fejleszti a kreatívitást, a finommotorikát, türelmet, kézügyességet, fantáziát. Megmozgatja mindkét agyféltekét, így hozzájárul az intelligencia fejlesztéséhez.

Próbáljátok ki Ti is!

Hozzávalók:

  • minél több színű krepp papír
  • olló, ragasztó, ceruza

Először vázlatosan megtervezhetjük, megrajzolhatjuk a képet, amit szeretnénk majd "kiszínezni". A színes krepp papírokból kisebb-nagyobb "galacsinokat" gyűrünk és felragasztjuk. Az, hogy először csak a körvonalakat rakjuk ki és aztán fokozatosan töltjük be a teret vagy rögtön a belső részekbe tesszük a színes "papírgolyókat" azt mindenkire rábízzuk, kinek hogy könnyebb.

Ügyesebbeknek ajánlom, hogy amennyiben a rajz azt kívánja, sodorni is lehet a papírt - így tettünk pl. fentebb a hóember seprűjénél, vagy a nádas, a hullámok, a madarak megelevenítésénél is.

Könnyebb a kevésbé részletes, nem annyira aprólékos rajzokkal dolgozni....de a gyerekek maximalizmusa sokszor nem engedi, hogy "elnagyoljuk" a dolgokat....

Kisebbeknél, ha nehezen megy a sodrás, a "galacsin" készítés vagy attól tartunk, hogy nem tart ki a türelem a mű elkészűléséig - bár félretehető és bármikor folytatható - lehet tépett darabokkal is elkészíteni és kitölteni a rajzot. Szép, kreatív képek jönnek létre így is, legfeljebb kevésbé lesz a térhatású. Ez esetben nem is feltételnül kell krepp papír, hasznáhatunk bármilyen színes papírt is.

A móka és a szórakozás így is garantált, sőt a jótékony, fejlesztő hatásai sem kisebbek.

 

Jó munkát és kellemes időtöltést kívánok!

 - Veszprémimami - 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére