Jelenlegi hely

Akár ingyen is végezhettek tanfolyamot a neten a gyerekkel

Sose volt ennyiféle és ilyen olcsó (és ennyire leellenőrizhetően jó vagy nem jó) tudás karnyújtásnyira. Használd ki, iratkozzatok be a gyerekkel együtt weboldalt tervezni, mobiljátékot fejleszteni, programozni, vagy akár jógázni. Ha szerencsések vagytok, két Big Mac árából megúszható a dolog.

"Idén nem halogatok tovább" – kb. így lehetne fordítani az egyik legnagyobb nemzetközi távoktató-vállalkozás január eleji akcióját, aminek keretében szó szerint egy raklapnyi tanfolyamát ajánlotta fel a január 11-ig jelentkezőknek nevetséges, tíz dolláros vagy tíz eurós (kb. háromezer forint) áron. Nekem ugyan jelenleg úgy érzem, Hermione Granger időnyerőjére lenne szükségem, hogy komolyabb tanulást illeszthessek az életembe a fő-és mellékállás, a két gyerek plusz háztartás és az egyéb napi teendők mellé, miközben érzem, aki kimarad, tényleg lemarad, és hát valljuk be, háromezer forintot nagyobb hülyeségre is költöttem már – még akkor is, ha csak átfutni lenne időm a felkínált ismeretanyagot.

De ha most le is maradnék, a világ nagy "online oktatóbázisai" ma már gyakran kínálnak a többtízezernyi kurzusból jó néhányat nevetségesen olcsón időről időre – köztük olyat is, amivel meglehetősen gyorsan akár pénzt tudunk keresni, például programozás, webdesign, etikus hackelés vagy marketing ismeretek. Haladók belekóstolhatnak a "tantermi" árak töredékéért a felhős alkalmazások világába, Machine Learning vagy a neurális hálózatok tudományába is, már kezdőknek is gyors sikert ígér a mobilos játékfejlesztés.

Ami a programozói vagy webdesign ismereteket illeti, igény, az van rá.  Már itthon is elindultak azok a (nem virtuális) pár hónapos fejlesztői tanfolyamok, aminek a végén (persze sikeres vizsgák után) tárt karokkal várnak a tanulmányainkat addig szponzoráló vállalatok, tehát a tudásra jóformán garantált az igény, és a megélhetést biztosító fizetés. A "hivatalos" és vállalati tanfolyamokon kínált tudás (aminek száz-háromszázezres költsége van) is megszerezhető néhány jól kiválasztott online modul alapos (!!!) elvégzésével, persze némi plusz utánajárással és sok kemény munkával.

A nagy portálokon (Udemy, Khan Academy, vagy a muris nevű Lynda.com ) persze főleg angol nyelvű kurzusok indulnak, bár az elsőn például találtam magyarul kínált Excel-ismereteket. Akinek még 10-200 eurója sincs, az böngészhet az ingyenes kínálatból is némi angoltudás birtokában, például ez a cikk összeszedte, milyen jónevű helyek kínálnak teljesen ingyen megbízható és használható tudást, nekünk, vagy esetleg a jófejű középiskolás gyerekünknek is. A nevek jó része önmagában garancia lehet a minőségre.

Ha angolul nem tudunk, akkor angolul tanuljunk először online – kezdőknek és haladóknak is rengeteg ingyenes fejlődési, gyakorlási lehetőség akad. Mert ugyan a magyar piaci lehetőségekre szabva indultak már általános-és középiskolásoknak a magyar tantervhez-magyar iskolához szabott "korrepetáló" oldalak (például ez), és most már van általános-felnőtt igényekre szabott magyar oktatóportál is magyar tudásanyaggal. Itt is van jóga, önfejlesztés vagy vállalkozói ismeretek is, nem csak programozás, és üdítően sok az ingyenes, vagy fillérekért kínált anyag a népszerű témákban is. A "hivatalos" egyetemek is mintha kezdenének lépni: a pécsi egyetem például időről időre indít online, szabadon hozzáférhető kurzusokat.

A tudás – ha tanulni már megtanultunk – sose volt ilyen elérhető, ha tudjuk, mire vagyunk kíváncsiak. Ha pedig pont programoznánk, a tíz, sőt akár a kétszáz eurónk is pillanatok alatt döbbenetes mértékben térülhet meg, hiszen csak hazánkban egyes források szerint legalább tízezer, mások szerint huszonkétezer informatikus hiányzik.

Forrás 
digitaliscsalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Májusi bakancslista

Májusi bakancslista

Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Ha a Ti ovitokra is ráférne a felújítás, vagy az iskolai mosdót kellene rendbetenni, akkor itt a nagy lehetőség: pályázzatok! Az idei évben több, mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 13,6 millió forint + ÁFA értékű termékre, 1,9 millió forint készpénzre, és számokban ki nem fejezhető, önkéntes munkában felajánlott szolgáltatásra lehet pályázni. 
Még hasznos is lehet, ha játszik a gyerek? – ezekkel a videojátékokkal tanulhat nyelvet

Még hasznos is lehet, ha játszik a gyerek? – ezekkel a videojátékokkal tanulhat nyelvet

Digitális bennszülötteknek hívjuk a Z generációs - 1990 után született – gyerekeket, ők már az internettel együtt nőttek fel, és annak minden előnyével és hátrányával meg kell küzdeniük. Nekünk, akik még előtte voltunk gyerekek, és a gyerekkori emlékeink a valós világról szólnak, sok esetben nehéz elfogadni, vagy épp támogatni gyerekünket a számítógépes világ kapcsán. Pedig számos előnnyel is járhat, csak ki kell nyitnunk a világra! - Dezsőfi Beatrix középiskolai angoltanár írása.
És Ti gondoltatok ránk? Az a bizonyos karantén diákszemmel...

És Ti gondoltatok ránk? Az a bizonyos karantén diákszemmel…

Gondoltunk a szülőkre, gondoltunk a tanárokra, bölcsisekre és óvodásokra, elsősökre és törékeny alsósokra- de keveset beszéltünk Róluk! Róluk, akik felnőtté válásuk kapujában életük talán legsérülékenyebb időszakában vannak, akik komoly belső harcokat vívnak önmagukkal, miközben lázadnak a körülmények, és néha az egész világ ellen. Akik ugyanúgy - ha nem jobban - megsínylették a bezártság hosszú hónapjait, akikről azt hisszük, hogy már elég nagyok ahhoz, hogy…

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére