Jelenlegi hely

Köszöntjük a Pedagógusokat! Legszebb versek pedagógusnapra!

Június első vasárnapja Pedagógusnap. Ne felejtsétek el megköszönteni a kedves tanárnéniket, tanárokat! Én még emlékszem kisgyermekkoromban, ha eljött a pedagógusnap, akkor egyenként vittünk virágot a tanító néninek, persze biztos nem nagy virágbolti drága csokrot, hisz akkor még nem is létezett ilyen :)

Az otthoni vagy a nagymami kertjében szedett rózsacsokor, gondosan visszavágott tüskékkel nagyon jól megtette. Ha kevésbé kedveltük, akkor hagytunk rajta  néhányat....

Fejezzük ki hálánkat és tiszteletünket, hogy a szépre és jóra tanítják gyermekeinket! Virág helyett, virág mellett egy vers még meghittebbé teszi ezeket a perceket, tanítsátok meg gyermeketeknek, osztályotoknak valamelyik csodálatos verset. Ennél szebb köszönetet egy tanár sem kaphat :)
 

Összegyűjtöttünk nektek egy pár pedagógusnapra illő verset, fogadjátok szeretettel! Tudtátok? Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket, később egyes kitüntetéseket az ország legjobb pedagógusainak. 1993 és 2012 között a tanárok, oktatók kitüntetése január 22-én, a magyar kultúra napján történt. 2013-tól ismét e napon adják át az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat:
 
  • Eötvös József-díj
  • Szent-Györgyi Albert-díj
  • Apáczai Csere János-díj
  • Brunszvik Teréz-díj
  • Németh László-díj


Ezekkel a szép versekkel szeretnénk mi is köszönteni  a sok lelkes Pedagógust!

 

Donászi Magda: Pedagógusnapra

Ma, amikor az egész ország
hálás szívvel néz ide,
szeretetet, köszönetet
ver mindnyájuk kis szive.
Azt a sok jót, amit kaptunk
meghálálni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.
Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.


Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel...

 

Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?
Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.
Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.
Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.


Tasnádi Varga Éva: Tanítómnak

 

Szép virágcsokromnak
köszönt minden szála,
nem fáradtál annyit
év közben hiába!
Könyveim, térképem
becsukódnak rendben,
s megtelt füzeteim
beszélnek helyettem.
Hófehér lapjukon
betűk sokasodnak,
mit nem tudtam tegnap,
megtanulom holnap.
Oktattál, neveltél,
oly türelmes voltál,
s velem együtt köszönt
lásd az egész osztály!

 

Osváth Erzsébet: Tanítóinknak

 

Tanító nénik!
Tanító bácsik!
Egy kisdiák
áll előttetek.
Kisdiák a sok százból,
ezerből-
Jóságotokat
hadd köszönje meg!
Hadd köszönjem
azt az igaz kincset,
amelyet ti
adtatok nekünk.
S amely bűvös
erejével annyi
új titokra
nyitrotta szemünk.
Neonfénynél is
szebben világít
a tudás, mit
kaptunk tőletek.
Szeretetünk
sugárzik felétek.
Ragyogja be
Szép ünnepetek!


Jankovich Ferenc: Tanítónknak

 

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset,
az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.
Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet,
hála-hála mindig hála
jó tanítónk teneked.


Sass Ervin: Köszöntő pedagógusnapra

 

Rózsát hoztunk
köszöntőnek
Pedagógusnapra,
tudjuk, hogy a
tanár bácsi
örömmel fogadja.
Piros rózsa
a mi hálánk,
és köszönjük szépen,
hogy tanított
jóra-szépre
egész hosszú évben.
Gondoljon majd
szeretettel
erre az osztályra,
rózsát hoztunk,
ez most a mi
szívünk dobogása


Osváth Erzsébet: Igazi ünnep ez a nap!

 

Ünneplőben van ma az osztály:
a tanterem, a gyerekek.
Jókedvű fák játékos lombja
az ablakokba integet.
A lárma, a zaj elhal lassan,
pisszenés sincs, oly nagy a csend.
Oly nagy a csend és oly szokatlan,
mintha nem lenne senki bent.
Egyszerre csak nyílik az ajtó,
tanítónk arca felderül.
Tarka, mosolygós csokrok várják
szótlan, meleg üdvözletül.
Karmester nélkül zeng az ének.
Sok gyermekhang szárnyra kap.
Madárdal kíséri a kertből...
Igazi ünnep ez a nap!

Végzősöknek: 

Raggamby András: Búcsúzás

 

Édes tanár néni
El kell mostan válnunk!
Egy-két nap és már nem ide,
Más osztályba járunk!
Hálásan köszönünk
Minden jót és szépet,
Nem feledjük a sok kedves
Iskolás emléket.
Azokat se, akik
Velünk foglalkoztak,
S értünk annyi fáradságos
Áldozatot hoztak...
Édes tanár néni!
Fél szívünk itt marad,
Mert az, aki jóságot vet,
Szeretetet arat! 

 

Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól Zs-ig megismertünk
minden betűt mára,
számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset –
azt is tudjuk, ez nem minden,
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked:
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet!

 

Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére