Jelenlegi hely

Érett vagy nem érett? - Dilemmák az iskolakezdés körül

Minden kisgyermek életében eljön az a pillanat, amikor véget ér a gondtalan gyermekkor, és az óvodát elhagyva elkezdődnek a tanulás évei. Míg kicsinyeink többnyire izgatottan várják a nagy kalandot, ez a változás komoly próba elé állítja a szülőket. 

Ki kell választanunk a megfelelő iskolát, a tanító nénit, de mindenekelőtt el kell döntenünk, hogy szemünk fénye megérett-e már a rá váró nagy kihívásra. A szülői szeretet elfogulttá tesz bennünket, és előfordul, hogy csak azt látjuk, amit látni szeretnénk.

Ilyenkor sajnos gyakran akaratlanul is hagyjuk magunkat befolyásolni mások véleménye, elvárása, kényelmi szempontjaink és személyes tapasztalataink alapján, és valós problémákat söpörve a szőnyeg alá sokszor pont a kisgyermek érdekeit szorítjuk a háttérbe.

Ha szülőként e fontos döntés előtt állva a következő vélemények bármelyikét megfogalmaztuk már magunkban, vagy másoktól hallva magunkénak éreztük őket, akkor érdemes feltennünk és őszintén megválaszolnunk a kijelentések után álló kérdéseket is! Sokat segíthetnek annak eldöntésében, hogy a gyermekünk mennyire felkészülten vág neki az iskolai tanulmányainak.

"Katika/Pistike biztosan iskolaérett, mert…

  • mindig iskolásat szeretne játszani. Alig győzöm neki megvenni azt a sok feladatfüzetet." - Van olyan feladattípus, amelyet rendszeresen kihagy, nem szeret megoldani? Mennyire önálló a feladatmegoldásban?
  • rendkívül szófogadó, minden szabályt betart. Otthon is csak úgy hajlandó mindent csinálni, ahogy az óvodában tanulta." - Új szituációban képes önállóan dönteni, vagy könnyen elbizonytalanodik? Felismeri az ok-okozati összefüggéseket?
  • csöndes, jól nevelt gyerek. Az óvodában is nyugodtan eljátszik, csak akkor beszél, ha kérdezik. Itthon pedig órákon át elvan a Playstationnel." - Könnyen ki tudja fejezni a gondolatait? Nyelvi kifejezőkészsége, szókincse az életkorának megfelelő?
  • kifejezetten rendszerető. Sohasem keveri össze a játékok elemeit, sőt egészen feszült lesz a rendetlenségtől." - Felismeri az azonos alakokat, formákat, színeket, illetve felismeri a különbözőségüket is?
  • már annyira unatkozik az óvodában. Alig várja, hogy otthon valami neki valót játszhasson a bátyjával." - Vannak beilleszkedési problémái? Megtalálja a közös hangot a kortársaival?
  • nagyon sokáig leköthető a figyelme, mozdulatlanul végignéz egy hosszú mesefilmet." - Ugyanilyen koncentrált figyelemmel hallgatja a felolvasást vagy a hangoskönyvet is?
  • zseniálisan számol, akár hatvanig is folyamatosan. Minden pénzérmét felismer, sőt elkezdte leírogatni is a számokat." - Használ beszédében matematikai fogalmakat (például azt, hogy több, kevesebb, ugyanannyi)? Megérti az egyszerű matematikai fogalmakat (elvétel, hozzáadás)? Leszámlálás nélkül felismeri a darabszámot (ötig-hatig) a saját testén vagy tárgyakon? Észleli a mennyiség állandóságát, vagyis hogy az eltérő elrendezés még nem feltétlenül jelenti a darabszám változását? Magabiztosan számol (nem számlál!) hatos számkörben? Képes tíztől visszafelé is számlálni?
  • magától megtanult olvasni. Hangosan felolvassa az autók rendszámát.” - Felismeri (hallás után) a szavak első/utolsó hangját és a szavakban rejlő magánhangzókat? Képes a szavak szótagokra bontására?

"Orsika/Marcika szerintem iskolaérett, bár igaz, hogy…

  • kicsit ügyetlen szegény. Valahogy megtanult rollerezni, de a biciklizés sehogy sem megy neki. De az ész a fontos, nem igaz?” - Mennyire összerendezett a gyermek mozgása? Tudja egymástól függetlenül és egyszerre is irányítani a végtagjait? Mennyire fejlett az egyensúlyérzéke?
  • nem tud és nem is szeret rajzolni. Egyszerű ábrát sem tud lemásolni, az emberrajza pedig egy krumplira hasonlít, de érthető, hisz én is tehetségtelen vagyok.” - Meg tudja nevezni a testrészeit? Már határozottan jobb- vagy balkezes? Megfelelő a formaészlelése, ceruzafogása, kézügyessége (például cipőkötésnél, nyírásnál)? Helyesen tájékozódik térben (ismeri a jobb-bal irányt, a névutókat)?
  • még mindig nem beszél tisztán, pedig régóta jár logopédushoz. Szerintem ez csak a hiányzó fogai miatt van.” - Helyesen észleli a beszédében felcserélt, hiányzó vagy rosszul képzett hangokat?
  • képtelen megjegyezni mások nevét. Pedig fantasztikus az emlékezete, egyszerűen verhetetlen memoryban.” - Képes összekapcsolni a látott és hallott információt? (Le tudja rajzolni a hallott mesét? El tudja sorolni emlékezetből, hogy mit látott egy kirakatban?)
  • nem emlékszik rá, hogy miről szólt a mese az óvodában. A mesefilmeket bezzeg részletesen elmeséli.” - Könnyen megjegyez verseket, mondókákat? Megérti a hallott mese összefüggéseit?

"Nagyon aggódom, hogy mi lesz Pannival/Bencével, ha iskolába megy, mert… 

  • olyan szétszórt. Igazán aranyos, amikor rossz sorrendben veszi fel a ruháit, de félek, hogy ez a szórakozottság csak hátrány lesz a suliban.” - Felismeri a sorrendiséget? Képes meghatározott mozgássorok elvégzésére? Fel tudja idézni az egymás után jövő elemeket (például a gyöngyfűzés során)?
  • bár vág az esze, nagyon szorongó. Inkább bele sem kezd a feladatba, mert fél a kudarctól, azonnal elsírja magát.” - Csak feladathelyzetben válik szorongóvá? Képességeihez és életkorához igazodnak az elvárások? Elég sikerélmény éri? A szorongáshoz társul körömrágás, hajtépés vagy ágybavizelés? Történt lényeges változás az életében (például szülők válása, kistestvér születése)? Javasoltak már pedagógusai pszichológiai segítséget?

Nagyobb eséllyel előzhetjük meg a tanulási zavarok kialakulását, ha gyermekünk az iskolába lépéskor harmonikusan fejlett részképesség-struktúrával rendelkezik. Ha a kérdéseket megválaszolva elbizonytalanodott, és úgy találja, hogy kisfia/kislánya néhány pontban lemaradást mutat, még semmiképpen sem kell kétségbe esnie. Az egyes területek fejlődési üteme ugyanis némiképp eltérhet egymástól, valamint hat- és hétéves kor között a képességek spontán is sokat fejlődhetnek. Az egyes iskolák előkészítő foglalkozásai ugyanakkor hasznosak lehetnek, illetve fejlesztő játékokkal, feladatlapokkal otthon is segíthetjük őt a felkészülésben. Ha mindehhez tanácsra lenne szüksége, vagy úgy érzi, hogy gyermeke lemaradása jelentős, érdemes mihamarabb felkeresnie egy gyógypedagógust.

Szóga-Réti Csilla
gyógypedagógus-fejlesztőpedagógus

Megjelent a Family magazin 2015/1. számában.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére