Jelenlegi hely

Trollok - megérkeztek Szombathelyre is!

A Trollok egy régi gyerekjátékra épül, ami kifejezetten népszerű volt világszerte a '60-as évektől egészen a '90-es évekig , én is emlékszem, hogy óvodában és az alsó tagozaton a lányok nagyon szerették fésülgetni ezeknek az érdekes, néhol cuki  arcú miniszörnyeknek az égnek álló hosszú haját. Így aztán a legtöbb szülő számára régi ismerősként integetnek most.

2016 őszére megérkezett az egész estét betöltő mozifilm, amiben a trollok arca egészen cukivá lett. Mit tesznek, hogy a szívünkbe lopják magukat? Nagy szeműek, borzasak, színesek, énekelnek, táncolnak, ölelkeznek és végtelenül boldogok. 

A Trollokat azonban a  Bergeniek tartják rettegésben az idők kezdete óta. A Bergeniek a Trollokat megeszik, mely eseményt mindig a Trollala ünnepségen szokták megejteni. Egy alkalommal csúnya szörny elragadja a kis vidám manókat és egyedül marad Pipacs királylány. Vagyis mégsem, mert van egy bezárkózott kis szürke troll, akitől segítséget kérhet. A két troll kénytelen vándorútra indulni: olyan tájakra jutnak el, és olyan kalandokba keverednek, amikről troll korábban nem is álmodott - és amitől biztosan az égnek áll a haja.

Október 27-től a Savaria Mozi is játsza a filmet, amire 2x2 főre szóló jegyet nyerhettek, ha helyesen válaszoltok!

 

JÁTÉKUNK VÉGET ÉRT, A NYERTESEK:

SZANYI MÓNIKA

LENGYEL MIKLÓS

GRATULÁLUNK, JÓ SZÓRAKOZÁST!

JÁTSZOTTÁL MÁR A LÉGVÁRVILÁG JÁTSZÓHÁZBA SZÓLÓ JEGYEINKÉRT?

ITT MEGTEHETED!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére